2009. június 10., 12:092009. június 10., 12:09
Mert elméletben a téma szakértője ismeri a tehervonatot, a személyt, a sebeset és a „presz-preszt”. Szóval, amikor muffinnal és borvízzel felszerelkezve útnak indultunk, eszünkbe sem jutott Kusturica vagy az Indul a bakterház. A Szentgyörgy–Brassó-járat maga volt a csoda, az ajtók automatikusan nyíltak-csukódtak, előtte bársonyos hangú tenor figyelmeztetett, hogy nyílnak-csukódnak.
Az egész szerelvény valami hűvösen huszonegyedik századi fémes hangulatot árasztott. Az én emlékeimben zakatoló vonatok csak a jól ismert savanyú, orrfacsaró vonatbudibűzt lehelték. Az apró-cseprő tágra nyílt bociszemekkel élvezte, hogy a sikatakalóban futkorászni is lehet, és hogy közben tehéncsordák, juhnyájak között araszolunk. Ekkor a falu közepén sivítva fékezett az ezüstnyíl szerelvény.
Orrunkat az üveghez nyomva kerestük a sehol levő állomást. A micisapkás mozdonyvezető komótosan lekászálódott, átballagott az út másik oldalára, majd egy hatalmas, illatozó, frissen sült kürtőskalácscsal tért visz-sza.
Azonnal tudtam, esély sincs arra, hogy valaha is embertelenül elsiváruljon ez a világ, amikor valaki megállíthat egy vonatot egy kürtőskalácsért. Néhány faluval tovább májusfázott, felvirágozott bakterház előtt fékeztünk, szemmel láthatóan lakodalom volt, a bakter, talán a fiát házasította éppen, két cigányzenész társaságában állított ki, és ritmusra lengette a piros-zöld tábláját.
A gyermekben idillikus kép bontakozott ki a vasútról, ahol mindenki mindenkinek a barátja, köszön, integet és bólogatva mosolyog. Pedig azt még nem is tudja, hogy például vannak sorompók, amelyet a mozdonyvezető kezel. Megállítja a vonatot, leszáll, előreslattyog, leengedi a sorompót, visszabandukol, a vonattal átzakatol, újra megáll, visszaeregél, felengedi a sorompót, majd vidáman fütytyentve továbbzakatol.
Azt sem tudja, megesett, hogy nem húzta fel a kéziféket, és a vonat irányítója nélkül zötyögött tova, a mozdonyvezető autóstoppal eredt a szökevény nyomába. Szóval mindezt nem tudja még, de azt már biztosan sejti, hogy az élet kenterbe veri a rajzfilmet.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.