Balogh Levente
2024. december 13., 12:002024. december 13., 15:53
2024. december 13., 12:002024. december 13., 15:53
Szép fejlődés: alig néhány nap alatt a választási manipulációtól a szélsőjobboldali összeesküvésig jutott a romániai elnökválasztási káosz forgatókönyve. És innentől már azért egy kicsit gyanúsabb az egész ügy.
Az nehezen vitatható, hogy az alkotmánybíróság az első forduló kapcsán nyilvánosságra hozott információk alapján, amelyek a hatóságok hivatalos verzióját jelentik, és amelyek szerint a hírszerző szolgálatok által összegyűjtött információk alapján külföldi állami szereplő – természetesen Oroszország – is beavatkozott a választási folyamat manipulálásába, nemigen hozhatott volna más döntést az elnökválasztás első fordulójában született eredmény megsemmisítésén kívül. Elvégre ha a hivatalos szervek erősítik meg, hogy a választási és a kampányfolyamat nem volt tiszta, akkor hiába tartják meg a második fordulót, annak a legitimitása megkérdőjelezhető.
Azonban azóta
Most már ugyanis ott tartunk, hogy a hatóságok neolegionárius, szélsőjobboldali szervezetekre csaptak le, és a hivatalos narratíva arról szól, hogy nevezett szélsőjobboldali erők a szintén szélsőjobboldali, az elnökválasztás első fordulóját a jelek szerint hiába megnyerő elnökjelölttel, Călin Georgescuval és a védelméért felelős hírhedt zsoldosvezérrel, Horaţiu Potrával összeesküvést szőttek.
A hivatalos közlés szerint fegyveres csoportok vegyültek volna az alkotmánybíróság ítélete ellen tüntetők közé, hogy zavargásokat keltsenek, és listázták azokat a politikusokat és újságírókat, akik bírálták Georgescut és a szélsőjobbosokat.
Ez pedig már kezd egy kicsit túl soknak tűnni.
Csakhogy az ábrándoktól a megvalósításig nagyon sok van. És esetünkben a kivitelezés igencsak amatőrre sikerült, hiszen – megint csak a hivatalos verzió szerint – a hatóságok egy névtelen telefonhívás nyomán idejekorán lecsaptak, és megakadályozták az akciót.
Éppen ezért tűnik az egész túl szépnek ahhoz, hogy teljes mértékben igaz legyen. Nem akarunk összeesküvés-elméleteket generálni, de az egész úgy hat, mintha utólag próbálnának valamilyen sztorit kitalálni, amellyel el lehet terelni a közvélemény figyelmét az eredeti problémáról, az alkotmánybíróság ítéletéről, illetve az annak alapjául szolgáló hírszerzési információk megbízhatóságáról.
Hiszen nyugati progresszív körökben a fasizmus, a szélsőjobb olyan hívószó, amely ellen azonnal össze kell zárni – függetlenül attól, hogy a szélsőjobbosnak bélyegzett „ellenség” valóban az-e vagy sem,
Ebben az esetben ráadásul egyértelműek a szélsőjobboldali nexusok, hiszen Georgescu neolegionárius körökben mozog, vasgárdista retorikát használ, így aztán elfogadhatóbbnak tűnik indokként arra, miért kellett lenullázni az első fordulót. Főleg ha utólag még azt is rá lehet húzni, hogy olyanokkal kvaterkázott, akik fegyveres rendbontásokra készültek.
a viselt dolgairól szóló beszámolók alapján pedig szinte sztereotípiaként testesíti meg a fél- és alvilági körökkel, afrikai és egyéb hadurakkal trafikáló, abból mesés vagyonra szert tevő gyanús figurát, aki bármikor és bárhol kapható arra, hogy részt vegyen egy jó kis fegyveres diverzióban – még a saját hazájában is. Negatív megítélésére ráadásul még egy lapáttal rátesz, hogy az ukrajnai háború kapcsán nem a megtámadott ukrán fél mellett foglalt állást, hanem az Oroszországgal szembeni fellépést ostorozta.
Az ügyet az teszi enyhén fogalmazva elgondolkodtatóvá, keményebben fogalmazva gyanússá, hogy a nagy garral, kommandósok és ügyészek seregével végrehajtott házkutatások és médiakampány ellenére az ügyészek képtelenek voltak olyan vádiratot összeállítani, amely kellőképpen meggyőző lett volna az alapfokon eljáró illetékes bíró számára ahhoz, hogy előzetes letartóztatásba helyezze Potrát. Pedig az ellene felhozott vádak alapján a zsoldosvezér nem kis veszélyt jelenthet a társadalomra, hiszen
Meggyőződésünk, hogy az illetékes szervek jó ideje megfigyelés alatt tartják, ha másért nem, hát azért, mert az egyik bank, ahol a pénzét tartotta, már két hónapja terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatt szüntette meg a számláját. Így aztán feltevődik a kérdés: miért nem léptek a hatóságok korábban? Miért nap csaptak le már hónapokkal, vagy akár évekkel ezelőtt a szélsőjobboldali, neolegionárius erőkre? Hiszen azok alig titkoltan működnek, és a közösségi oldalakon gyakorlatilag zavartalanul terjeszthették nézeteiket és éltethették Georgescuval együtt a tömeggyilkos Vasgárdát és annak vezéreit.
Adja magát a párhuzam:
Csak most, amikor hirtelen enyhíteni kell a választási eredmény megsemmisítését övező sokkot. Így aztán egyáltalán nem megnyugtatóak az eddigi hatósági válaszok és akciók. Az embernek az az érzése, hogy valakik vagy nem végezték megfelelően a dolgukat, vagy pont ez volt a dolguk, hogy ilyen helyzet álljon elő.
Eljutottunk abba a szakaszba, hogy
Jelen esetben ugyanis nem a vonatkozó titkosszolgálati jelentések titkosságának fenntartása szolgálná a nemzetbiztonságot, hanem éppenséggel a feloldása. És bármi is lesz az ügy kimenetele, a mostani események is megmutatták, hogy sokkal, de sokkal átfogóbb ellenőrzés szükséges a hírszerzési szervek működése fölött. Mert ha ez most ennyiben marad, akkor a jövőben bármikor megismétlődhet, még kevesebb bizonyíték alapján.
Már csak azért is, mert az egész bénázás és gyanús ügyködés csak az elnöki feladatra amúgy teljesen alkalmatlan, szélsőséges, összeesküvés-hívő Georgescu és követői malmára hajtja a vizet, és kikövezi az utat ahhoz, hogy a megismételt államfőválasztáson még többen szavazzanak rá.
Amíg ugyanis nem tárják a nyilvánosság elé, hogy pontosan mi vezetett a példátlan káoszhoz, és miért kellett előbb újraszámolni a szavazatokat, hitelesíteni az eredményt, hogy aztán mégiscsak érvénytelenítsék, addig csak azt a narratívát erősítik, amely szerint a román establishment és a mélyállam csupán a saját pozícióit próbálja megmenteni.
Gazda Árpád
Személy szerint helyesnek tartom, hogy Klaus Iohannis rászánta magát, és távozik az elnöki tisztségből. Épp csak egy baj van: megkésett a gesztussal.
Balogh Levente
Döbbenetes, az eddigi gyakorlattal radikálisan szakító megoldási javaslatok a világ jelenleg két legsúlyosabb konfliktusa ügyében – senki sem mondhatja, hogy Donald Trump második elnöksége nem impozáns lépésekkel kezdődik.
Páva Adorján
Bár egész gyerekkoromban szűnni nem akaró zaklatásoknak voltam kitéve magyarságom miatt, forrófejű fiatalként Magyarországra átkerülve egy adott ponton azon röhögtem: azért nem ártott volna, ha néha-néha itt is átvonul egy román tankhadosztály.
Balogh Levente
Zord időjárás ide, metsző hideg oda, nem lehet most olyan rossz grönlandinak lenni.
Bede Laura
Egy kenyér, margarin és talán a legolcsóbb, 100 grammos kiszerelésű felvágott – az idei évtől körülbelül ennyit vásárolhatnak havonta a rászorulók az élelmiszer-utalványok formájában kapott állami támogatásból.
Balogh Levente
Van egy olyan érzésünk, hogy a Románia közigazgatási átszervezésére vonatkozó törvény jelenleg nem is annyira az ország és a polgárok számára létfontosságú, mint inkább a kormánynak.
Rostás Szabolcs
Tovább mélyíti a tavalyi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése nyomán kirobbant belpolitikai válságot a román ellenzék Klaus Iohannis elnök menesztését célzó akciója.
1 hozzászólás