avatar
Kiss Judit

2022. november 16., 10:08

Ünnepvárás és óriáskerék

Bár még csak november közepét írunk, ha nem figyelünk oda, javában benne találjuk magunkat a karácsonyi hangulatban.

Nem kell ugyanis decemberig várni, hogy ünnepi kellékekkel találkozzunk – akadnak üzletek, ahol már októbertől adventi légkör fogadja a nyájas vásárlót: díszektől Mikulás-csokoládéig sok mindent beszerezhetnek az előre tervezők. Ha belegondolunk, örülhetünk, hogy a kereskedelem arcéleit meghatározó marketingfogások „csak” ősz közepén, és mondjuk nem augusztusban kezdik árasztani a karácsonyi kínálatot. Hiszen értelemszerűen eltűnik az ünnepnek az egyszeriség miatt is megszülető varázsa, ha folyamatosan, egész évben azt érzékeltetik velünk: karácsony van...

Nemcsak a boltok, az önkormányzatok is idejében nekilátnak az ügyködésnek, már jóval december előtt kezdik berendezni az általában a városközpontokba telepített vásárok kellékeit.

Különben hosszú ideje virágzik Európa-szerte a színpompás adventi rendezvények divatja, Svájctól Németországig, Párizstól Bécsig mindenhol fényárba öltöző vásári bódékkal, hatalmas, messzire világító karácsonyfákkal, körhintákkal, fényfüzérekkel várják az ünnepet. (Igaz, Nyugat-Európában sok esetben már elhallgatják az esemény, az ünnep keresztény jellegét, úgymond a globalizáció jegyében vagy arra hivatkozva, nehogy megsértsék egyesek érzékenységét). Sőt, az egyes vásárok versengenek is egymással a tekintetben, hogy melyik lesz a legszebb. Ezért sok helyen ízlésesen, körültekintően rendezik be a tereket, az épületektől tisztes távolságba helyezik el a kellékeket, úgy, hogy ne rontsák a városképet esztétikai szempontból.

Idén az energiaválság miatt sok helyen energiatakarékos izzókkal igyekeznek spórolni – ez alól nem képeznek kivételt a hazai városok sem, de a ragyogó vásári hangulat alapjában véve megmarad.

Egyébként mi is jó ideje felzárkóztunk az európai trendekhez, ami a karácsonyi vásárokat illeti. Kolozsváron például évek óta ünnepi dísz­be öltöztetik a Főteret, ahol adventkor általában meglehetősen drága karácsonyi kellékeket, enni-innivalót lehet vásárolni. Az ünnepvárást ily módon a külsőségek hirdetik harsányan és jó előre: csillogás, pénz, sok portéka, vásári szórakozás és szórakoztatás.

Azt talán már megszokta a társadalom nagy része – így sokaknak fel sem tűnik –, hogy a kereszténység egyik legfontosabb, a szeretetre és Jézus születésére emlékeztető ünnepe pénz-, vásárlás- és ajándékközpontú alkalommá látszik silányulni sokak számára. Egyre több pénzköltésre ösztönző gesztus jellemzi, és annál kevesebb lelki töltet. De maradjunk a külsőségeknél. Újabban tájainkon is részévé vált az ünnepi „dekorációnak” az óriáskerék – nemcsak a kincses városban, de például Nagyszebenben is.

Ha már elkerülhetetlen a vásári hangulat, akkor akár el is fogadható, hogy ennek része legyen a szórakoztatást célzó, az érdeklődőket a magasba emelő szerkezet. Az már más kérdés, hogy átgondolják-e a vásár szervezői, mekkora térre és pontosan hová helyezik el. Mert a jelek szerint a kincses városban nem jártak el körültekintően. Az idén nyáron újra felszentelt, gyönyörűen felújított Szent Mihály-templom és a Mátyás-szobor közvetlen közelébe, méretéhez képest szűk helyre furakodik be a kivilágított, hatalmas kerék, amelynek a teret uraló látványa több mindent sugall. Többek közt azt, hogy az ízlés, az esztétikum, a városkép és a műemlékek tisztelete „alul marad” a pénzt hajszoló vásárral és a szórakozással szemben. Akár a szeretet ünnepének apropóján is.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Részsiker és megosztottság
Balogh Levente 2022. november 11., péntek

Részsiker és megosztottság

Az Egyesült Államok lakosságán belül tovább mélyült és tartóssá vált a megosztottság a demokraták két évvel ezelőtti elnökválasztási győzelme óta.

Zavar a rendszerben
Pataky István 2022. november 10., csütörtök

Zavar a rendszerben

Mindent elsöprő republikánus győzelem nélkül is világos üzenetet kapott a szavazóktól Joe Biden az amerikai félidős választásokon: 2024-es elnökválasztási indulására nincs különösebb igény.

Magyar utcanevek használata a nyilvános térben
-- Külsős szerző -- 2022. november 09., szerda

Magyar utcanevek használata a nyilvános térben

FÓRUM – Évek óta visszatérő téma a magyar utcanevek feltüntetése a hagyományosan magyarok által is lakott településeken az utcák névtábláin.

Nyugdíjmizéria, szemfényvesztés
Rostás Szabolcs 2022. november 09., szerda

Nyugdíjmizéria, szemfényvesztés

Hetek óta folyik a számháború a bukaresti nagykoalíció pártjai között a 2023 januárjától esedékes nyugdíjemelés mértéke kapcsán, és az álszent vita immár méltatlan a szépkorú társadalommal szemben. 

Kiáltó szó, autonómia, őrtüzek
Ábrám Zoltán 2022. november 07., hétfő

Kiáltó szó, autonómia, őrtüzek

Kós Károlynak Erdély, Bánság, Körösvidék és Máramaros magyarságához intézett szavai legalább olyan időszerűek ma, mint egy évszázaddal ezelőtt: „A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak.(…) ”

Háború vagy béke?
Makkay József 2022. november 07., hétfő

Háború vagy béke?

Rémisztő hírek érkeznek az európai országok száguldó inflációjáról és a várható gazdasági visszaesésről, eközben az Európai Unió vezetőinek továbbra is sincs elképzelése arról, mi lesz, ha az orosz–ukrán háború akár évekig is elhúzódik. 

Nagyvárad és a 650 millió euró
Balogh Levente 2022. november 04., péntek

Nagyvárad és a 650 millió euró

Ilyen abszurd helyzeteket idézhet elő egy háború: az Oroszország által Ukrajna ellen indított támadásnak eddig csak a negatívumait éreztük, ehhez képest most kiderült, hogy akár pozitív hozadékai is lehetnek a térségünk számára.

Beetetve
Pataky István 2022. november 03., csütörtök

Beetetve

Úgy járt a romániai hírfogyasztó Elon Muskkal, mint a hiszékeny ember a népi bölcsességként hirdetett viccel: megkóstolta a tehénürüléket, mondván, legyek milliói nem tévedhetnek.

Halottak napja, pótfarsang
Kiss Judit 2022. november 02., szerda

Halottak napja, pótfarsang

Erdély-szerte szinte mindenhol gyertyák, virágok kerülnek a sírokra november elején, azaz mindenszentek ünnepén és halottak napján.

Kölcsönös aggodalom
Ábrám Zoltán 2022. október 30., vasárnap

Kölcsönös aggodalom

FÓRUM – A világ népessége két esztendőn át aggódott a koronavírus-járvány rövid vagy hosszú távú következményei miatt. Most az orosz–ukrán (amerikai) háborús konfliktus kiéleződése és a békés megegyezés délibábszerűsége fokozza szorongásunkat.

Vélemény
avatar
Balogh Levente: Részsiker és megosztottság

Az Egyesült Államok lakosságán belül tovább mélyült és tartóssá vált a ...

avatar
Pataky István: Zavar a rendszerben

Mindent elsöprő republikánus győzelem nélkül is világos üzenetet kapott a szavazóktól Joe Biden ...

avatar
Rostás Szabolcs: Nyugdíjmizéria, szemfényvesztés

Hetek óta folyik a számháború a bukaresti nagykoalíció pártjai között a 2023 januárjától ...

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport