Tüntetsz? Magyar revizionista vagy!

VEZÉRCIKK – Ha minden kötél szakad, riogass a magyarveszéllyel – régi gyakorlat ez a román politikában, és a PSD–ALDE-kormány kétségbeesését és cinizmusát egyszerre jelzi, hogy a büntető törvénykönyv módosítására sunyi módon, előzetes bejelentés nélkül, késő este elfogadott, a korrupt politikusok megmentését is célzó sürgősségi rendelet miatt utcára vonult tömeget ezzel próbálja leszerelni.

Balogh Levente

2017. február 07., 23:032017. február 07., 23:03

A kabinet egyelőre meghátrálni kényszerült, és a több százezres utcai tüntetések hatására visszavonta a botrányos rendeletet. Emellett a jelek szerint bűnbakként beáldozza az azt kidolgozó Florin Iordache igazságügy-minisztert.

Csakhogy a tüntetők, akiknek nagy része nem pártalapon vonult utcára – már abban az értelemben, hogy a kormányzó PSD-t ugyan „Vörös pestisnek\" titulálja, de nem rajong különösebben az ellenzéki pártokért sem – ezt már nem tartják elégségesnek. Mert azt a vitathatatlan tényt elfogadva, miszerint a Btk. több cikkelyét is módosítani kell, hiszen az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek találta őket, nem bíznak abban a kabinetben, amely egyszer már átvert egy egész országot, és immár az egész kormány távozását követelik.

A PSD most válaszcsapásként a suttogó propagandát vetette be. A kormányoldal udvari televízióiban ülő „szakértők\" elkezdték azt pedzegetni, hogy a tüntetések mögött okkult külföldi erők állnak, és utaltak arra, hogy az ország területi épségére törő orosz–magyar összeesküvés állhat a háttérben. De maguk a PSD vezető politikusai sem maradtak adósak az összeesküvés-elméletek gyártásával: Liviu Dragnea pártelnök is külső erők beavatkozásáról beszélt, és amellett, hogy Igor Dodon moldovai elnök Nagy-Moldováról szóló nyilatkozatait idézte, arra is utalt, hogy az országon belül is vannak „mozgolódások\". Sejthető, hogy ezzel a magyar önrendelkezési törekvésekre utalt, amelyeket a román politikum igyekszik a függetlenedési, elszakadási szándékkal összemosni.

De ha esetleg valaki számára nem lenne egyértelmű az utalás, akkor Șerban Nicolae, a szenátus jogi bizottságának szociáldemokrata elnöke besegített: szerinte a külföldi beavatkozást az bizonyítja, hogy az általa „revizionistának\" nevezett Tőkés László is támogatja a tüntetéseket. Vagyis az üzenet egyértelmű: aki kimegy az utcára a kormány ellen tüntetni, az a magyar „revizionizmus\" érdekeit szolgálja, és mint ilyen, akár szándékán kívül is nemzetáruló.

Vészhelyzetben rendszerint ez a román politikum ultima ratiója, ha gond van, bármelyik oldal bedobhatja a köztudatba. A PSD viszont a Ceaușescu fasiszta kommunista rendszerét fenntartó állampárt első számú jogutódjaként szinte már kiszámíthatóan veszi elő a magyarkérdést, amikor megszorongatják. Vélhetően nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük: ha nem csitul a kormány lemondását követelő megmozdulások intenzitása, a kormánypárt előbb-utóbb minden egyes tüntetőt fizetett magyar ügynöknek bélyegez majd, és azzal próbálja hergelni az ország polgárait, hogy a magyarok orosz támogatással Erdélyt akarják.

A jelek szerint azonban a kormánypártokkal parlamenti támogatásról szóló megállapodást kötő RMDSZ-t még ez sem zavarja. Persze tudjuk, hogy tudják: a PSD sem gondolja komolyan az összes vérlázító ostobaságot, amellyel a hiszékeny polgárokat kábítja, de ez nem mentő körülmény. Azáltal ugyanis, hogy kitart a kormány mellett, nem tesz egyebet, mint hogy legitimálja a gyakorlatot, miszerint ha szorul a kapca, akkor egy kis magyarveszéllyel való riogatás mindig megteszi a hatását.

És nemigen elfogadható érv, hogy az együttműködés igazából még el sem kezdődött, a Btk. módosításáról pedig nem kérték ki az RMDSZ véleményét. Egyrészt nehezen tudjuk elképzelni, hogy az RMDSZ olyan helyzetben, hogy nélküle is megvan a kormánytöbbség, képes lesz olyan ügyeket keresztülverni a magyar kártyát rutinszerűen használó PSD-n, amelyeket akkor sem sikerült megvalósítania, amikor a kormánytöbbséghez kellettek a voksai. Másrészt pedig ez a kormány – és a mögötte álló két párt – már országnak-világnak megmutatta, mennyit ér, és mennyire lehet bízni benne. És ez az RMDSZ-en kívül lassan már minden józanul gondolkodó ember számára egyértelmű.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 14., péntek

Tájkép Iohannis után

Nincs mit szépíteni: Klaus Iohannis lemondása semmilyen katarzist nem hozott, hiszen azzal nem sokat javított az országban tapasztalható, nem kis mértékben neki köszönhető kaotikus helyzeten.

Tájkép Iohannis után
Tájkép Iohannis után
2025. február 14., péntek

Tájkép Iohannis után

2025. február 10., hétfő

Auf wiedersehen, Iohannis!

Személy szerint helyesnek tartom, hogy Klaus Iohannis rászánta magát, és távozik az elnöki tisztségből. Épp csak egy baj van: megkésett a gesztussal.

Auf wiedersehen, Iohannis!
Auf wiedersehen, Iohannis!
2025. február 10., hétfő

Auf wiedersehen, Iohannis!

2025. február 07., péntek

Trump beindult: ukrajnai béke száz nap alatt, gázai Riviéra?

Döbbenetes, az eddigi gyakorlattal radikálisan szakító megoldási javaslatok a világ jelenleg két legsúlyosabb konfliktusa ügyében – senki sem mondhatja, hogy Donald Trump második elnöksége nem impozáns lépésekkel kezdődik.

Trump beindult: ukrajnai béke száz nap alatt, gázai Riviéra?
2025. február 04., kedd

Szép Magyarország, hadd vegyünk belőled egy darabot!

Bár egész gyerekkoromban szűnni nem akaró zaklatásoknak voltam kitéve magyarságom miatt, forrófejű fiatalként Magyarországra átkerülve egy adott ponton azon röhögtem: azért nem ártott volna, ha néha-néha itt is átvonul egy román tankhadosztály.

Szép Magyarország, hadd vegyünk belőled egy darabot!
2025. január 31., péntek

Bárcsak Erdélyre is szemet vetne Trump!

Zord időjárás ide, metsző hideg oda, nem lehet most olyan rossz grönlandinak lenni.

Bárcsak Erdélyre is szemet vetne Trump!
Bárcsak Erdélyre is szemet vetne Trump!
2025. január 31., péntek

Bárcsak Erdélyre is szemet vetne Trump!

2025. január 30., csütörtök

A szegényektől a keveset is elvenni

Egy kenyér, margarin és talán a legolcsóbb, 100 grammos kiszerelésű felvágott – az idei évtől körülbelül ennyit vásárolhatnak havonta a rászorulók az élelmiszer-utalványok formájában kapott állami támogatásból.

A szegényektől a keveset is elvenni
A szegényektől a keveset is elvenni
2025. január 30., csütörtök

A szegényektől a keveset is elvenni

2025. január 24., péntek

Közigazgatási reform mint figyelemelterelés

Van egy olyan érzésünk, hogy a Románia közigazgatási átszervezésére vonatkozó törvény jelenleg nem is annyira az ország és a polgárok számára létfontosságú, mint inkább a kormánynak.

Közigazgatási reform mint figyelemelterelés
2025. január 22., szerda

Iohannis politikai holttestén táncolna a román szélsőjobb

Tovább mélyíti a tavalyi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése nyomán kirobbant belpolitikai válságot a román ellenzék Klaus Iohannis elnök menesztését célzó akciója.

Iohannis politikai holttestén táncolna a román szélsőjobb
2025. január 22., szerda

Elnöki kegyelmek, avagy példamutatás Amerikának

Mi, Közép-Kelet-Európában élők manapság egyre gyakrabban megkérdőjelezzük az amerikai demokrácia vívmányait. Hosszú évtizedekkel ezelőtt vakon hittünk benne, a tengerentúlt a szabadság és az ígéret földjének tartottuk.

Elnöki kegyelmek, avagy példamutatás Amerikának
2025. január 17., péntek

Európa gyenge, és ezt Trump most újfent az orrunk alá dörgöli

Meg kell hagyni, meglehetősen erős kezdés, hogy Donald Trump új elnökségének egyik első lépéseként azzal indítaná a rendrakást a világban, hogy egy európai országgal, sőt szomszédjával, katonai szövetségeseivel szemben fogalmaz meg területi követeléseket.

Európa gyenge, és ezt Trump most újfent az orrunk alá dörgöli