2011. november 10., 09:492011. november 10., 09:49
Tudják, a hidak épp a sarkunk alatt bomlanak le, felborul a Szabadság-szobor és hasonló szörnyűségek. A lényeg, hogy túlélni lehetetlen – mai elképzeléseink szerint erről a dinoszauruszok tudnának leginkább mesélni.
Ha jobban belegondolok, csodálom, hogy egyáltalán van még élet a Földön. Az időről időre felbukkanó világvégejóslatokat figyelmen kívül hagyva is megszámlálhatatlan dolog fenyegetett már minket. Itt van például mindjárt az ezredforduló. Sokan emlékezhetünk arra a hisztériára, ami az 1999-es szilvesztert megelőzte: a jóslatok közül a legenyhébb – és a naivabbak számára a leghihetőbb – az volt, hogy a világ összes számítógépe egyetlen pillanat alatt bedobja a kulcsot, mikor éjfélt üt az óra, hiszen képtelen kétezernél tovább számolni – vagy valami hasonló értelmes és rémisztő magyarázat. Nos, meglepetés: semmilyen számítógép nem állt le, nem alakult ki általános káosz, nem jött el az apokalipszis, és mi máig vígan internetezhetünk. Aztán ott vannak a napkitörések.
A sajtó minden alkalommal hűségesen beszámol róla, amikor hasonló jelenséget észlelnek a tudósok Naprendszerünk központi csillagának felületén. Már tudjuk: leállhat az áramszolgáltatás, megbetegedhetünk tőle, egyáltalán szörnyű dolgok történhetnek. És akkor még arról nem is beszéltem, mi lesz, ha a Föld mágneses pólusai megcserélődnek. Nos, rossz hírem van: fogalmunk sincs, mi lesz. De – nem vicc – talán a dinoszauruszok ezt is tudják. Nem baj, miután valahogy sikerült felnőnünk, miközben valószínűleg legtöbbször az udvaron játszottunk, undorító bogarakat és csúszómászókat fogdostunk, és fogalmunk nem volt a reformkonyháról, ki tudja, talán még azt is túléljük, ha egyszer csak az iránytűink tótágast állnak.
Legalábbis még egy évig, jövőre ugyanis – figyelem! Lejár a maja naptár. De hogy ez mit jelent? Fogalmunk nincs, talán csak kifogytak a kőből vagy az inspirációból, de a lényeg megint csak az, hogy miért ne féljünk már egy kicsit.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.