2008. december 18., 14:312008. december 18., 14:31
A bolt előcsarnokában zászlók lógnak a mennyezetről, nos ez már jobb téma, a hétévest nagyon érdekli, milyen ország milyen zászlóval villog. (Nemrég le is rajzolta, majd szépen kiszínezte az Európai Unió lobogóját, s a gyengébbek kedvéért szép nyomtatott betűkkel fölé írta: AZ EUROPAJI UNIJÓ ZÁSZLÓJA. A szöveghűséget sajnos nem tudom teljesen garantálni, mert a billentyűzetem nem ismeri a fordított S és Z betűt.)
Szóval: nézelődünk, teljesen ártalmatlan foglalatosság, csak a földrajzból következetesen felmentett anyának kezd görcsbe rándulni a gyomra egy-egy húúúha zászló láttán, de a remény hal meg utoljára, hátha nem kérdez rá a gyerek. Aztán: piros-fehér-zöld, ezt hamar kiszúrja, és végre ő az, aki tudja. „Anya, a magyar zászló” – mondja, jaj, de jó, helyeselnék és erősíteném meg a gyereket okosságában, de hát... „Ez, szívem, nem a magyar. Ez az olasz” – mondom némiképp rezignáltan, de a hétéves nem hagyja magát, felteszi a tízpontos kérdést: vajon Kolozsváron miért nincs sehol a magyar zászló kifüggesztve? Hirtelenjében több válaszlehetőséget is generál az agyam, azonnal elvetem mindegyiket, hogyan is magyarázhatnám meg, hogy miféle képzelt sérelmeket feszeget, és miért is kényes ez a téma.
Gyorsan eldöntöm, hogy hamarosan tennünk kell egy sétát a magyar főkonzulátus előtt, hadd lássa a toleranciára nevelt fiatalember, van ám magyar zászló, de válaszolni nem tudok. Mit tehet ilyenkor a felnőtt? Felteszi a kezét és bevallja, hogy megbukott, ezért mondom is, hogy „na látod, ez érdekes kérdés”. Aztán reménykedem, hogy ezzel áttérünk egy másik témára. De nem, ennél sokkal jobb történik, a hétéves csendben marad. Igaz, nem sokáig. Néhány perc gondolkodás után, ki tudja, milyen logika mentén fejleszti a problémát, majd kiböki a megfejtést: „Anya, tudom már. Székelyudvarhely Romániában van, csak még nem foglalták el a románok.” Most mondják meg, mit mondhatnék erre?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok