Rostás Szabolcs
2022. augusztus 16., 10:402022. augusztus 16., 10:40
Több helyen is leírták, elhangzott mostanában, hogy az elmúlt időszakban csúcsra járatott magyarellenes hangulat oka és eredője mindenekelőtt abban keresendő, hogy 2024-ben négy választást (parlamenti, helyhatósági, államelnöki és európai parlamenti) rendeznek Romániában. A román pártok, politikusok pedig éppenséggel az ország legnagyobb lélekszámú nemzeti kisebbsége elleni hergeléssel, uszítással készülnek, hangolnak a megmérettetésekre, elvégre a romániai politikai prérin több mint 30 évvel a rendszerváltást követően is a magyarellenesség jelenti az egyik leghatékonyabb politikai muníciót.
Nos, nincs abban semmi meglepő, ha a politikai alakulatok két választás között is folytatják korteshadjáratukat, ehhez hozzászokott már a választópolgár a többpártrendszerre (is) épülő demokratikus berendezkedés közepette. Tévedés azonban azt hinni, láttatni, hogy a román politikusok pusztán kampányfogásból támadják a magyarokat, a közösség politikai vezetőit, és ebbéli tevékenységük során csupán a szavazatszerzés hajtja, fűti őket.
És amúgy, amikor nem kampányról van szó, kifejezetten kedvelik a magyarokat, csak az a fránya Dâmbovița-parti szokásjog hozza ki belőlük a sovinisztát. Ugyan, dehogy! Novák Károly Eduárdot például joggal lehetne bírálni amiatt, hogy sportminiszterként a bajnokságok megkezdődése előtt nem sokkal, átfogó egyeztetés nélkül rendelkezett arról, miszerint a csapatsportok képviselőinek legkevesebb 40 százalékban romániai játékosokat kell pályára küldeniük az országos megmérettetéseken. Az RMDSZ által delegált tárcavezetőt elsősorban mégis azért támadják, mert miniszterként támogatja azt a Székelyföldi Kerékpáros-körversenyt, amelyet – kerékpáros paralimpiai bajnokként – több mint másfél évtizeddel ezelőtt indított útjára.
Persze a megmérettetés esetében nem a sportággal, a kerekekkel van baj, hanem a megnevezéssel, amelyben szerepel a Romániában utált-gyűlölt-tiltott régió, a Székelyföld neve, amelyet magára valamit is adó román politikus, véleményformáló csakis az „úgynevezett” jelző kíséretében hajlandó kiejteni a száján. És persze ugyanígy, hasonló okokból megkapja a magáét a körverseny anyagi támogatása miatt Soós Zoltán, Marosvásárhely magyar polgármestere és a finanszírozást megszavazó RMDSZ-frakció. Mert, mint tudjuk, Székelyföld „nem létezik/nu există”. Mármost túl sokat nem érdemes bizonygatni az eme megkérdőjelezhetetlen alaptényként untig hajtogatott badarság mögött rejlő virtigli magyarellenességet, amelynek „művelői” ugyanakkor azt sem hajlandóak tudomásul venni, mennyire nyilvánvalóan kettős mércét folytatnak az ország történelmi, földrajzi, kulturális régióihoz való viszonyulásuk során.
Mert itt van például a székelyföldihez hasonló sportesemény, a szeptemberben elrajtoló Román Kerékpáros Körverseny, amelynek szervezői a megmérettetés helyszínei között sorolják fel például a máramarosi Lápos-vidéket (Țara Lăpușului) vagy Fogarasföldet (Țara Făgărașului). Érdekes módon ezeknek a tájegységeknek az emlegetése nem veri ki a biztosítékot a bősz nemzetféltők körében, holott román elnevezésükben szerepel az ország meghatározás is, aminek mélységes aggodalommal kellene eltöltenie az elszakadástól rettegőket. De nem, nekik kifejezetten a Székelyfölddel, a magyarokkal van bajuk, ha kampány van éppen, ha nincs. Nem konjunkturálisan viseltetnek így velünk szemben, egyszerűen magyarellenesek ők reggel, délben és este, vadimok és funárok tanítványai és hűséges követői.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Gazda Árpád
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Rostás Szabolcs
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Balogh Levente
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Balogh Levente
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
szóljon hozzá!