2009. június 26., 11:482009. június 26., 11:48
A helyzet ismerői tisztában vannak vele, hogy a tömbmagyar vidéken aránytalanul nagy számban állomásozó, és folyamatosan duzzasztott román alakulatokat gyakran a megszállás, a román honfoglalás szimbólumának tekintik az érintettek. A román védelmi erő jelenléte nemhogy bizalmat nem gerjeszt, hanem éppen ellenkezőleg: veszélyérzetet kelt. Az államfő gesztusa pedig a legkevésbé sem segíti elő a veszélyérzet eloszlatását, sőt.
A lépés vélhetően az átalakulóban lévő elnöki kampánystratégia része. Az európai parlamenti választáson – az alacsony részvétel ellenére is – nagyjából körvonalazódtak az erőviszonyok. A magyar választók megosztására tett kísérlet bebukott, az RMDSZ–EMNT közös lista sikeres volt – a magyarok annak ellenére megőrizték képviseletüket, hogy Romániának kevesebb képviselői hely jutott, mint két éve –, ráadásul a Băsescu által összeboronált koalíció tisztogatási akciója, amelynek során eltávolították hivatalukból a magyar intézményvezetőket, szintén nem kedvez az államfő megítélésének.
Mint ahogy az sem, hogy az általa nagy garral a Székelyföldre trombitált miniszterek fejlesztési ígéreteiből sem valósult meg szinte semmi. Ennek nyomán felmérte: a magyar közösség szavazataira immár nem igazán számíthat az őszi államfőválasztáson, így nem kell tekintettel lenni az érzékenységére. Értékes szavazóbázist jelenthet viszont számára a szélsőségesen nacionalista közeg, amelynek voksai az EP-választáson közel kilenc százalékot tettek ki.
A csapatzászló csíkszeredai átadásával nekik kíván gesztust tenni – persze eddig sem állt tőle távol, hogy néha a szélsőjobbra is kikacsintson – , amellyel azt jelzi: a román államhatalom szilárdan megvetette a lábát a Székelyföldön, és képes fenntartani a rendet. A helyszín szimbolikus, hiszen ha például az általa az autonómialehetőségek nonpluszultrájának tartott Caracalban adná át a zászlót, arra sem a román, sem a magyar közönség nem kapná fel a fejét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok