Nem tudom, végül mi lett annak az aggastyánkorú félévszázaddal ezelőtti főpribéknek a sorsa, akiről mostanában derült ki, hogy vígan (?!) él egy fővárosi tömbházban, példásan részt vesz a lakóközösség mindennapjaiban, s a kérdésre, hogy tudják-e, hány embert kínzott akár halálra is, a szomszédok azt mondták, hogy akkoriban olyan volt a világ, parancsra tette.
2013. szeptember 01., 18:432013. szeptember 01., 18:43
Ez a „mentség\" különösen sokszor hangzott el a második világháború után, könyvek, színdarabok sora taglalta, tény, hogy amióta szembenálló felek megütköztek egymással, időtlen idők óta történtek olyasmik, amire legföljebb a kapott parancs teljesítésének kötelessége volt a válasz. A néhány napon át a média rivaldafényébe és kereszttüzébe került idős emberrel kapcsolatban nem is ez volt a fő gondom, hanem az, hogy lassan huszonnégy év telt el a változás óta, a 90-ben a különböző börtönöket megjártakból alakult egyesületeknek mégsem jutott eszébe éppen ezt a legkegyetlenebbnek mondott börtönparancsnokot felkutatni, hiszen állítólag Bukarestben élt már akkor is.
A megdöbbentő az volt, hogy olyan horribilis összegű nyugdíjat kap közel harminc éve, amennyit egyszerű halandónak szinte még kimondania is nehéz. A másik nagy kérdésem ezen előbbihez némileg kapcsolódik, s bár tudom, hogy egyértelmű választ soha nem fogok/fogunk rá kapni, most nyilvánosan mégis felteszem. Hátha. Nyári „üdítő\" hír volt, hogy azoknak az ügyészeknek-bíráknak, akik ilyen-olyan parancsokra emberek sorsát tették tönkre, olyan ítéleteket hoztak, amelyek műhibának minősültek nemzetközi fellebbviteli fórumokon, a kártérítést mi, mezei adózók álljuk, szóval az ő havonta bezsebelt, az inkriminált pribékéhez nagyon közelálló összegű nyugdíjukat csökkenteni óhajtó törvénytervezet van készülőben.
Mondatom nem azért olyan kacifántos, mert megfeledkeztem a pont írásjeléről, hanem mert az igazságszolgáltatás labirintusaira óhajtottam vele utalni: a hírnek sokan örültek, de a végkifejletét nem tudom, hányan fogják megérni. Hisz még meg sem kezdődött az őszi törvényhozási munka, mintha máris a feledés homályába hullt volna az ötlet. Vagyis a fővárosi vagányok szavával: úgy marad, ahogy beszéltük – a hír elröppen el, de maradnak a parancsot osztogatók, a parancsra bármilyen aljasságra kész végrehajtók és mi, a népség, akik jó esetben csak szemléljük mindezt, de ha nincs „szerencsénk\" bármikor szenvedő alanyokká léphetünk elő.
Elöljáróban be kell vallanom, megnyugvással tölt el, hogy – enyhén szólva – gyér érdeklődés övezte az „új messiás” (igen, így kisbetűvel) erdélyi útját.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
szóljon hozzá!