2012. október 23., 09:262012. október 23., 09:26
Mégis megtette, és azt mondta: „Nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy ezt a magyarellenes uszítást és hisztériát hagyják abba. Amit az alezredes elvtárs állít (…), az nem egyéb, mint a magyarok elleni uszítás. Visszautasítok minden olyan sértő szót, amivel meg akarják alázni a magyarságot. Köszönöm, hogy meghallgattak”. És leült. Megtehette volna, hogy katonatisztként (!), a román hadsereg fiatal századosaként (!) és irodavezetőjeként – családjára, jó állására, jó fizetésére, majdani előmenetelére való tekintettel – meghúzódik. Vagy megtehette volna, mint oly sokan, kapaszkodók, helyezkedők, megalkuvók, románok és magyarok, hogy elítéli a „csőcseléket” s az „ellenforradalmat”.
De nem ezt tette. Hanem azt, amit oly sokan, magyarok, lengyelek és románok – csak az ábécé kezdő és záró betűinél maradva: Albert Mihálytól, Aurel Baghiutól Raul Volcinschiig, Vorzsák Jánosig és Zsók Lászlóig –, megmaradt egyenes gerincű embernek. És mint anynyian, akik a forradalom és a szabadságharc innenső oldalán álltak: megajándékoztak bennünket az Emberség felemelő és megköszönendő példájával.
„Ezt gyaláztátok ti, görcsös kapaszkodók!” A magyarság- és emberségtörténet hasonló névtelenjei közé tartozik az a Szóka István is, akitől az idézett mondatot kölcsönkértem, s akit nem tudom, jegyez-e egyáltalán a magyar irodalom. De érdemes meg- és feljegyezni egy versét. „Csőcselék”, ez a címe, így, idézőjelben. Nem ártana tanítani az iskolákban e szavakat, hogy e rágalomra: „… rabol a csőcselék”, milliók szívében gyúlt elsöprő nagy harag, s a görcsös kapaszkodók vagy gyávák által rabló csőcseléknek nevezett horda tulajdonképpen nem tett mást, mint a kor szennyesét szemétdombra hordta. A helyére. S jegyezzük meg és fel még azt is: „A történelem, lám, / hősök emlékének / nyit szűzfehér lapot – / előtte, gyalázók, / most térdet hajtsatok!”.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok