2013. február 22., 09:542013. február 22., 09:54
Bár az intézetvezető nemzetstratégai kvalitásairól mi sem vagyunk százszázalékosan meggyőződve, azért nem nehéz felismerni a kampányszándékot a kijelentést kiszivárogtató RMDSZ részéről sem, amely azzal próbál politikai tőkét kovácsolni, hogy Szászt a szórvány árulójának kiáltja ki. Holott egy értelmes vitát, vagy legalábbis egy gondolatkísérletet megérne a felvetés, hiszen jelen állás szerint csak az tűnik biztosnak, hogy – szórványprogramok ide vagy oda – a szórványközösségekre lassú beolvadás vár.
Annyi bizonyos, hogy egy ilyen kitelepítésnek a technikai-pénzügyiek mellett érzelmi akadályai is lennének, alapját pedig csakis az érintettek egyéni döntése képezheti. Fölmerül a kérdés, hova lehetne telepíteni a megmenteni kívánt szórványmagyarokat? Az anyaország kizárt – Budapest oldja meg más eszközökkel a magyarországi demográfiai problémákat. És a Székelyföldre sem igazán lenne értelme vinni őket, hiszen ez olyan, mintha a tengerbe hordanánk a vizet. Érdemesebb lenne az olyan megyéket célpontként kiválasztani, amelyekben ugyan nem többségben, de jelentős számú, erős magyar közösség él, Bihart, Szatmárt, Szilágyot, esetleg Kolozst, így ezekben erősödnének a magyar pozíciók.
Ugyanakkor az is problémás, hogyan lenne megszervezhető és lebonyolítható egy ilyen akció. Ki finanszírozná? Ki felügyelné? A gazdasági gondokkal küszködő anyaország aligha. Amúgy pedig mindez nem több tét nélküli ötletelésnél. Hiszen egy országon belüli áttelepítési akciónál a román hatóságok sem hagyhatók figyelmen kívül. Adminisztratív akadályokat is gördíthetnének az útjába, de akár precedens értékűnek is tekinthetnék. Hiszen ha lehetőség van a tömeges áttelepítésükre, akkor a magyarok sem szólhatnak semmit, ha a román állam jobb életre vágyó román közösségeket telepítene Erdélybe – mondjuk épp Hargita vagy Kovászna megyébe.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.