2010. február 03., 11:012010. február 03., 11:01
Szóval jöttek az öltönyök, kiskosztümök, sőt kommunikációs továbbképzések, jómodor-órák – csakhogy nekünk minél jobb legyen. Ácsorgok hát a megállóban. Szerencsémre épp a másik irányba haladó vonalon romlott el egy villamos, s várakozik a háta mögött még vagy tíz – szerencsémre, mondom, hiszen naivan úgy gondolom, emiatt nekem nem lesz bosszúságom. Még egy érdeklődő hölgyet is megnyugtatok: amarra járnak a szerelvények, most csak annak van pechje, aki városközpontba igyekszik.
A tömeg azonban egyre nagyobb, az eső is egyre jobban esik, villamos meg sehol. Egyszer csak befut Ő maga: a csillogó Siemens, a sztárok sztárja, benne komolykodó arckifejezéssel egyenruhás vezetője. Nos, meg is próbálunk beszállni, csak éppen nem férünk. Én hátramaradok, hagyom, hogy ahányan tudnak, tolakodjanak fel, aztán, amikor már világosan látom, hogy hacsak a fizika rugalmatlan törvényeivel nem kívánok dacolni, meg kell várnom a következő szerelvényt, így lemondóan hátralépek. A szupervillamos szuperajtaja azonban nem hajlandó bezáródni, hiszen biztonságos a drágám: nem csukódik rá egy fürtnyi utasra. Ekkor lép közbe hősünk, az öltönyös-nyakkendős úrvezető, aki az illemtanórákon láthatóan a hangosbeszélő kezelését sajátította el valamilyen furcsa metodológiai melléfogás eredményeképpen.
Hogy mit mondott, vagy inkább böfögött a mikrofonba, nem fordítom magyarra, legyen az elég, hogy a világ összes illemtankönyvírója összerezzent volna már csak a hangsúly hallatán is. Hogy hogyan és miképpen szabadítsák fel az ötös ajtót (egyáltalán melyik az ötös ajtó?!), nem közölte az utasokkal, ők mindenesetre megpróbáltak az előbb említett megingathatatlan törvényekre fittyet hányva csökkenteni a térfogatukon, ami kívülről úgy nézett ki, hogy néhány kilógó körömcipős láb tett egy-két lépést helyben. A leszállást senki nem vette fontolóra, de hát ez már egy másik történet. Leteremtettem volna szívesen, fejéhez vágtam volna a címben is jelzett lesújtó véleményem. Mondom, megtettem volna, mégsem tettem, pedig én nem is végeztem illemtankurzust.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok