2010. november 10., 10:282010. november 10., 10:28
Kezdhetjük rögtön az alvásfüggőkkel, akik reggel képtelenek felébredni, és képesek egyhuzamban akár egy napot is átaludni. Majd következnek a tisztaságmániások, akik sokszor véresre tisztítják körmüket, a munkafüggők, akik öltönyben alszanak, a koffeinfüggők, akik napi nyolc kávéval élnek, s minden egyéb, ami mindannyiunk hétköznapjaiban egyszer is szerepel.
Az egyetlen probléma az, hogy senki nem határozza meg, mikortól számít az ember függőnek. De ez így van jól, mert legalább a bulvárlapok is ütős címeket eszkábálhatnak az olyan eseteknek, mint például egy anyáé, aki számítógépes játékfüggő volt, s mivel kisbabája megzavarta szórakozását, kivette a kiságyból, csitításképpen rázott egyet rajta. A későbbiekben kiderült, hogy a gyerek fejét beleütötte valamibe, amit a csecsemő már nem élt túl.
Ez esetben úgy gondolom, nem a játékfüggőség okozta a gyerek halálát, hanem a szülő értelmi szintje, a családi háttere vitte rá arra, hogy erőszakosan bánjon gyerekével. A káros szenvedélyben szenvedőknek csak azért nehezebb a helyzetük, mert szervezetüket sokkal látványosabban és gyorsabban rontják le, mint például egy hétalvó. Ha egymás mellé állítunk egy borvirágos orrú, lesoványodott, ráncos, szesztől bűzlő alkoholistát, aki minden pénzét eliszsza, és már lakása sincs, egy munkamániás, családtalan emberrel, aki munkahelyén alszik, s bár pénze van, semmit nem költ magára, csak szakmájának él, egyértelmű, hogy előbbit fogjuk jobban elítélni.
Pedig mindketten magányosak, akik nem tudnak kikeveredni a saját maguk által felállított belső világukból. Vajon mennyire kell kizárjuk a környezetünket, és csak egy hobbinak éljünk, hogy szélsőséges eseteket kövessünk el? Szerintem ennek a magyarázata egyszerűbb. Csakis saját gondolatainknak és depressziónknak vagyunk függői, amit azzal próbálunk csitítani, hogy egy tevékenységnek hódolunk be, gyáván megfutamodva a problémáktól, amelyeknek már az utolsó utáni határidejük is lejárt. Elképzelhető, hogy végső soron csak felfogás kérdése az egész. Szenvedéllyel is élhetünk anélkül, hogy vakon kergetnénk az illúzióinkat, ha nyers akaraterővel egyszer is ki merünk pillantani skatulyánkból egy másik világ felé.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.