Balogh Levente
2022. szeptember 30., 10:012022. szeptember 30., 10:01
2022. szeptember 30., 10:022022. szeptember 30., 10:02
Miközben a magukat európainak és haladónak hirdető romániai közszereplők és médiumok nem győznek sápítozni, hogy Olaszországban a Giorgia Meloni vezette jobboldali összefogás demokratikus választásokon elért győzelme nyomán a „szélsőjobb” került hatalomra, az szinte már alig éri el az ingerküszöbüket, hogy Romániában egy megyeszékhely román polgármestere hisztirohamot kapott egy kürtőskalácsárus magyar feliratától, ezért azt román zászlókkal takartatta el. Vagy ha nagyobb terjedelemben foglalkoztak vele, még rosszabb, a műsor ugyanis önfeledt magyarellenes uszításba torkollt.
Mint ismert, az ügy főszereplője Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt alapfokon öt év szabadságvesztésre ítélt polgármestere, aki a hétvégi nagybányai Gesztenyeünnepen robbantott ki botrányt a magyar feliratok miatt, majd amikor a város magyar alpolgármestere levetette a magyar feliratokat eltakaró román zászlókat, megfosztotta őt hatásköreitől.
Az elöljáró a megszokott, pöffeszkedő nemzetállami „érvekkel” állt elő, miszerint a Romániában élő magyarok elsősorban románok, ezért nekik is be kell látniuk, hogy mindenhol a román nyelvnek kell prioritást élveznie.
Az előzmények ismeretében kijelenthető, az elöljáró gesztusa valójában pótcselekvés, és figyelemelterelés: ha már a neve a város felvirágoztatása helyett egy korrupciós ügyben született alapfokú ítélet miatt vált ismertté, most azzal próbál olcsó népszerűséget eszkábálni magának, hogy a román nemzeti méltóság kérlelhetetlen védelmezőjének szerepében tetszeleg. Egy olyan időszakban, amikor az AUR több mint 10 százalékos támogatást tudhat magáénak, vélhetően úgy gondolja, hogy a szélsőséges párt támogatói szimpátiájának megszerzésével egyrészt egy újabb polgármesteri mandátum is be lehet biztosítva, másrészt ha véletlenül előbb-utóbb jogerős ítélet születne ellene a korrupciós perben, akkor a román nemzet mártírjaként állíthatja be magát.
Ugyanakkor miközben Cherecheș „érveinek” egyik elemével sem értünk egyet – a nemzetiség nem tévesztendő össze az állampolgársággal, a romániai magyarok ugyanúgy magyarok, mint a dunántúliak, nem pedig románok, mint ahogy a gyulai románok sem magyarok, a magyar nyelvnek pedig a magyarok által őshonos közösségként lakott régiókban a románnal azonos jogokat kell élveznie –, azért nem árt arra sem odafigyelni, hogy ne essünk mi, magyarok ugyanabba a hibába, mint ő.
Vagyis ha egy magyar árus olyan helyszínen kínálja a portékáit, ahol románok is élnek, már csak azért is javallott, hogy románul is kiírja a terméklistát, hogy minden potenciális ügyfele megértse – másrészt pedig azért, mert mi is kétnyelvűséget követelünk.
Eközben igencsak tanulságos a román sajtó hozzáállása az ügyhöz, különösen annak fényében, hogyan fogadták, hogy a fiatalon egy újfasiszta alakulatban politizáló, mára mérsékeltebb konzervatív elveket valló Giorgia Meloni vezette jobboldal fölényes győzelmet aratott az olaszországi választásokon.
A fősodratú nyugati balliberális média és politikusok retorikáját szolgaian átvéve a „szélsőjobb” győzelme miatt siránkoznak, amelyet egész Európára, így Romániára is veszélyesnek kiáltanak ki.
Az abszurdot a valaha szebb napokat látott, mára szenzációhajhász bulvármédiummá süllyedt Digi 24 tette nehezen fokozhatóvá, amikor azt a liberális EP-képviselővé avanzsált egykori tévés műsorvezetőt, Rareș Bogdant szólaltatta meg a témában, és sápítozott vele kórusban egy adagot élő adásban a szélsőjobb térhódítás veszélyéről, akit a médiatanács számtalanszor elmarasztalt magyarellenes uszítás miatt.
Persze mindez nem csoda, hiszen ma már a vezető bukaresti médiumok többségével együtt ez a csatorna is szügyig beleállt a hungarofóbiába, amikor olyan, valós tartalom nélküli, de magyarellenes hergelésre kiválóan alkalmas témákat habosít, mint hogy milyen himnuszt énekelnek a román bajnokságban szereplő magyar sportolók vagy a magyar miniszterek.
A kettős mérce egyértelmű: ott is szélsőjobbot kiáltanak, ahol nincs, ahol viszont valóban szélsőjobbos megnyilvánulásokat követnek el a politikusok, ott nem akarják észrevenni. Pedig mielőtt más országok vezetőit bélyegeznék szélsőjobbnak, a saját politikusaik körében sem ártana körül nézniük. Garantáltan annyit találnának, hogy idejük sem lenne a külföldi politikusokat pocskondiázni.
De a többség természetesen nem fogja megtenni. Hiszen az elmúlt napok reakciói alapján láthattuk, hogy úgy értékelik: a magyargyűlölet Romániában alapértelmezett, normális dolog. Az Európa szélsőjobbra tolódása miatt aggodalmaskodó országban egy őshonos kisebbség elleni uszítás bármely, magát européernek tekintő politikus vagy újságíró esetében olyan természetes, mint az, hogy lélegzik.
Balogh Levente
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Páva Adorján
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Rostás Szabolcs
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Balogh Levente
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Rostás Szabolcs
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Balogh Levente
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Balogh Levente
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
szóljon hozzá!