Ezek a madarak ugyanis mind-mind elmenekültek a puskalövések hallatára, és halott társaik láttára. Ha most befogom a szám, és földigiliszta módjára behúzódom a járatomba, nos akkor megérdemlem a sorsom, és mindazt a kellemetlenséget, amit az itteni butaság okozott. Bizonyára néhány öregasszony jobban alszik azóta. Nemrég előttem vágtak ki a szomszédjaim egy hatalmas és szép akácfát, mert azon jól érezték magukat a vetési varjak és veszekedéseikkel (jó, legyen károgás) zavarták Marcsa néni álmait. A néni addig mondott a férjének, mígnem az összekürtölte a blokklakókat és ki fejszével, ki fűrésszel nekiesett a szerencsétlen akácfának, amelyik olyan szép és illatos volt tavasszal.

Bánatomban lefotóztam a „környezetvédő” buzgalmat, mire a Marcsa néni visítozva kiabálta, hogy a „tanár nem tudja, mit szenvedünk a varjak miatt”. Bizonyára sokat. De a madarak élőlények, és nem „égi madarak”, amelyek nem esznek, nem ürítenek, nem építenek fészket, nem potyogtatnak az útra, autóra, hanem csak úgy repkednek a jámbor hívek álmaiban. Olyan ez, mintha egy tehénistállót úgy akarnék működtetni, hogy ott ne legyen trágya, csak a csöveken folyjon a tej. A bocik pedig simogatnivalók, és nem viszik levágni őket. Csoki­reklámnak lehet, hogy jó a Milka, de a valóság paraszti! A trágyát ki kell lapátolni, a pisit felmosni. Az emésztés végterméke a tej.

Meg kell tanulnunk együtt élni a madarakkal, rókákkal, medvékkel, békákkal és még a hangyákkal is. Nem akarnak minket eltörölni a Föld színéről. Azt a Szputnyik-rakéták teszik, némi Kalasnyikovval fűszerezve. Nem a madarak a veszélyesek Székelyudvarhelyen, hanem a butaság, a túlzsúfolt autóutak, a nagy forgalom, a rossz vagy hiányos parkolóhelyek, a hiányzó vagy rossz kerékpárutak stb. Nem beszélve a többiről: minimálbér, átlagkereset, uszoda, teniszpálya, strand. A madárvédő többnyire a kisember (nem lesz a tanács tagja állat- vagy környezetvédő), ő egyetemet végzett, aki nagyember és gazdag, annak háza, palotái vannak Korondon vagy Felsősófalván. De annak 4–8 elemije van, érettségije biztosan nincs. Ezért szavaztatják a „kisembereket” a Fideszre és az RMDSZ-re, megetetik őket a hazafiassággal: „veszélyben a haza, itthon boldogulj!” Nem tudom elképzelni, hogy ne lett volna egy kisember, aki nem tiltakozik. Ha igen, akkor milyen ornitológus (madárkutató) az, aki ilyen megoldást jóváhagy?

Konrad Lorenz Nobel-díjas osztrák tudós, ornitológus csak úgy tudta elvégezni híres etológiai kísérleteit a csókákkal, hollókkal meg a vetési ludakkal, hogy teljes bizalmaz kapott Altenberg lakosaitól. Nem kergették őt el a madaraival együtt, büszkék voltak arra, hogy ilyesmi történik a városkában. Eleinte arra gondoltam, hogy a vadásztársaság „odapörköl” annak a tucatnyi tőkésrécének (Anas platyrhinchos), amelyek néhány éve boldogan telepedtek meg a kultúrház melletti tavacskában. Azok pecsenyéje csak jobb, mint egy vetési varjúé.

Összehasonlításképpen pedig megint csak egy kisebb helységet tudok felhozni, ahol nem lövik a madarakat. Homoródszentpálon, ebben a kicsi unitárius falucskában lépten-nyomon ott a sok-sok fehérgólyafészek (Ciconia alba). Mivel rendszeresen tanulmányozom a falu melletti tórendszer élő- és madárvilágát (erről írtam is tanulmányt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évkönyveiben), felfigyeltem arra, hogy a házak előtti villanyoszlopokon ott van a sok gólyafészek. Ezekben évtizedek óta kisgólyák fejlődnek ki, de évtizedek óta egyet le nem lőttek vagy le nem dobták a fészekkel együtt. Mert védettek! – mondaná valaki. De a városi madarak is védettek!

Esetleg sétálnak a falucskában. Okosabb a tanács, mint az udvarhelyi. Mi lett volna, ha a székelyudvarhelyi városi tanács büszke lett volna a „madaras város” titulusra? Van még ilyen, ahol magaslesekről meg lehetett volna figyelni a varjak, csókák, seregélyek, gerlék életét. Pl. gondolkoztak volna egy tanösvény kialakításában. De főleg a vetési meg dolmányos varjakét megfigyelni, mivel a két faj vetélytárs. Egyetemi hallgatók tudtak volna tanulmányokat végezni a város-madár kapcsolatról, vagy turistaattrakció lehetett volna!

Éveken keresztül harsány rigóénekre ébredtem és feküdtem. Ott volt néhány méterre a boldog feketerigó, fenyőrigó, és dalával hirdette az életet. Most sem gerlebúgás, sem pedig verébcsipogás nincs. Néhány molnárfecske (Delichon urbica) azért még megmaradt. Nem menekültek el. Urbi et orbi. Még a sokat gyűlölt atomerőművek is szebben mutatnak, ha a körülöttük levő tavacskában récék (kacsák) úszkálnak. Ők és a növények jelentik az életet! Most pedig jön a néma ősz, aztán a néma és hideg tél.
Utána csakis a néma tavasz jöhet?

Patkó Ferenc
A szerző biológus, a Zooroyal Állatvédő Egyesület elnöke