Székelyudvarhely, a néma város

A napokban történt madármészárlást, amit a székely­udvarhelyi tanács jóváhagyásával és javaslatára végzett el a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület, azért nem tudom elfogadni és elhallgatni, mert ténylegesen madártalanította a városkát. Nemcsak a vetési varjakat (Corvus frugileus) tüntették el a városból, azon a címen, hogy hangjukkal és telepeikkel zavarják a várost, hanem a csóka (Coleus monedula), fekete rigó (Turdus merula), énekes rigó (Turdus philomelus), fenyőrigó (Turdus pilaris), házi veréb (Passer domesticus), balkáni gerle (Streptopelia decaocto), házi galamb (Columba livia domestica), széncinege (Parus major), kuvik (Athene noctua) populációkat is. Még most, a mészárlás (pardon: kilövés) után több mint héttel sem látok egyetlen vetési varjat. Megijedtek a puskalövésektől. Azoktól meg is lehet.

Nem voltam ott a vadász mellett, csak a képet láttam, amin büszkén szorongat egy varjútetemet. Pedig nem oldotta meg a „problémát”. Csak újra eszébe juttatta a madaraknak és emlősöknek, hogy az embernek nevezett szörnyetegtől (nem a dinoszaurusztól) félni kell! Sőt ez már genetikailag is rögzült a madaraknál. A szülők meg arra is tanítják az utódokat, hogy félni, menekülni kell az embertől. Ha a vadász mellett vagyok, biztosan megpróbálom megakadályozni. Ekkor esetleg belém lő, hogy ne zavarjam. De az már gyilkosság. És nem én vagyok a gyilkos.

Pedig hajdan ez nem így volt. Példa rá maga Charles Darwin is, aki amikor világ körüli útja során 1839-ben a Galápagos-szigeteken járt, felfigyelt arra, hogy az állatok – főleg a madarak – nem félnek az embertől. Nem menekülnek el! Mivel nem tudták, hogy mi is az ember, utóbbi nyugodtan bemehetett egy-egy sirály- vagy énekesmadár-csapatba, és begyűjthette őket, anélkül hogy azok elrepültek, menekültek volna. Nos ez a „bizalom” alakult ki a varjak és a város között, ám most a mészárlás mindent tönkretett.

A varjúfélék ugyanis intelligensek, és akárcsak a csókák, tanulékonyak. A madarak között villámgyorsan terjedt: a halál van közöttünk. De még a mindenhol levő házi verebek is elmenekültek, pedig ők Rómától kezdve otthon vannak mindenhol.

Ezek a madarak ugyanis mind-mind elmenekültek a puskalövések hallatára, és halott társaik láttára. Ha most befogom a szám, és földigiliszta módjára behúzódom a járatomba, nos akkor megérdemlem a sorsom, és mindazt a kellemetlenséget, amit az itteni butaság okozott. Bizonyára néhány öregasszony jobban alszik azóta. Nemrég előttem vágtak ki a szomszédjaim egy hatalmas és szép akácfát, mert azon jól érezték magukat a vetési varjak és veszekedéseikkel (jó, legyen károgás) zavarták Marcsa néni álmait. A néni addig mondott a férjének, mígnem az összekürtölte a blokklakókat és ki fejszével, ki fűrésszel nekiesett a szerencsétlen akácfának, amelyik olyan szép és illatos volt tavasszal.

Bánatomban lefotóztam a „környezetvédő” buzgalmat, mire a Marcsa néni visítozva kiabálta, hogy a „tanár nem tudja, mit szenvedünk a varjak miatt”. Bizonyára sokat. De a madarak élőlények, és nem „égi madarak”, amelyek nem esznek, nem ürítenek, nem építenek fészket, nem potyogtatnak az útra, autóra, hanem csak úgy repkednek a jámbor hívek álmaiban. Olyan ez, mintha egy tehénistállót úgy akarnék működtetni, hogy ott ne legyen trágya, csak a csöveken folyjon a tej. A bocik pedig simogatnivalók, és nem viszik levágni őket. Csoki­reklámnak lehet, hogy jó a Milka, de a valóság paraszti! A trágyát ki kell lapátolni, a pisit felmosni. Az emésztés végterméke a tej.

Meg kell tanulnunk együtt élni a madarakkal, rókákkal, medvékkel, békákkal és még a hangyákkal is. Nem akarnak minket eltörölni a Föld színéről. Azt a Szputnyik-rakéták teszik, némi Kalasnyikovval fűszerezve. Nem a madarak a veszélyesek Székelyudvarhelyen, hanem a butaság, a túlzsúfolt autóutak, a nagy forgalom, a rossz vagy hiányos parkolóhelyek, a hiányzó vagy rossz kerékpárutak stb. Nem beszélve a többiről: minimálbér, átlagkereset, uszoda, teniszpálya, strand. A madárvédő többnyire a kisember (nem lesz a tanács tagja állat- vagy környezetvédő), ő egyetemet végzett, aki nagyember és gazdag, annak háza, palotái vannak Korondon vagy Felsősófalván. De annak 4–8 elemije van, érettségije biztosan nincs. Ezért szavaztatják a „kisembereket” a Fideszre és az RMDSZ-re, megetetik őket a hazafiassággal: „veszélyben a haza, itthon boldogulj!” Nem tudom elképzelni, hogy ne lett volna egy kisember, aki nem tiltakozik. Ha igen, akkor milyen ornitológus (madárkutató) az, aki ilyen megoldást jóváhagy?

Ha ilyesmi történik egy angliai kisvárosban, hogy csak úgy lövik a sirályokat, csókákat, varjakat, biztosan rátámad a nép (nem csak bámulja) a vadászra! Ott még a sündisznót is védik-gondozzák. Pedig sok a kisember!

Konrad Lorenz Nobel-díjas osztrák tudós, ornitológus csak úgy tudta elvégezni híres etológiai kísérleteit a csókákkal, hollókkal meg a vetési ludakkal, hogy teljes bizalmaz kapott Altenberg lakosaitól. Nem kergették őt el a madaraival együtt, büszkék voltak arra, hogy ilyesmi történik a városkában. Eleinte arra gondoltam, hogy a vadásztársaság „odapörköl” annak a tucatnyi tőkésrécének (Anas platyrhinchos), amelyek néhány éve boldogan telepedtek meg a kultúrház melletti tavacskában. Azok pecsenyéje csak jobb, mint egy vetési varjúé.

Összehasonlításképpen pedig megint csak egy kisebb helységet tudok felhozni, ahol nem lövik a madarakat. Homoródszentpálon, ebben a kicsi unitárius falucskában lépten-nyomon ott a sok-sok fehérgólyafészek (Ciconia alba). Mivel rendszeresen tanulmányozom a falu melletti tórendszer élő- és madárvilágát (erről írtam is tanulmányt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évkönyveiben), felfigyeltem arra, hogy a házak előtti villanyoszlopokon ott van a sok gólyafészek. Ezekben évtizedek óta kisgólyák fejlődnek ki, de évtizedek óta egyet le nem lőttek vagy le nem dobták a fészekkel együtt. Mert védettek! – mondaná valaki. De a városi madarak is védettek!

Miért van az, hogy Homoródszentpál „városi tanácsa” (hányan lehetnek a faluban, 150-en?) eltűri a gólyákat és még büszke is rájuk? Örvendenek, ha idegenek, madarászok megpihennek és nézik a gólyákat.

Esetleg sétálnak a falucskában. Okosabb a tanács, mint az udvarhelyi. Mi lett volna, ha a székelyudvarhelyi városi tanács büszke lett volna a „madaras város” titulusra? Van még ilyen, ahol magaslesekről meg lehetett volna figyelni a varjak, csókák, seregélyek, gerlék életét. Pl. gondolkoztak volna egy tanösvény kialakításában. De főleg a vetési meg dolmányos varjakét megfigyelni, mivel a két faj vetélytárs. Egyetemi hallgatók tudtak volna tanulmányokat végezni a város-madár kapcsolatról, vagy turistaattrakció lehetett volna!

Éveken keresztül harsány rigóénekre ébredtem és feküdtem. Ott volt néhány méterre a boldog feketerigó, fenyőrigó, és dalával hirdette az életet. Most sem gerlebúgás, sem pedig verébcsipogás nincs. Néhány molnárfecske (Delichon urbica) azért még megmaradt. Nem menekültek el. Urbi et orbi. Még a sokat gyűlölt atomerőművek is szebben mutatnak, ha a körülöttük levő tavacskában récék (kacsák) úszkálnak. Ők és a növények jelentik az életet! Most pedig jön a néma ősz, aztán a néma és hideg tél.
Utána csakis a néma tavasz jöhet?

Patkó Ferenc
A szerző biológus, a Zooroyal Állatvédő Egyesület elnöke