Pedig az RMDSZ által kidolgozott javaslat igazából egyetlen románnak sem okozott volna semmilyen kárt sem, hiszen csupán annyiról szólt, hogy a jelenlegi szabályozás helyett, miszerint egy településen egy kisebbségi közösség számarányának el kell érnie a lakosság 20 százalékát ahhoz, hogy a közigazgatásban az anyanyelvét használja, a küszöbértéket leszállítanák 10 százalékra. Aztán, miután az elvileg parlamenti szövetséges vezető kormánypárt elnöke megjegyezte, hogy a 10 százalék túl sok, kiegyeztek volna 15 százalékban is.

Ettől a kenyér sem drágult volna meg, és az adók sem növekedtek volna. Csakhogy az ellenzék egyéb, értelmes téma, alternatív, kidolgozott és koherens kormányzati, illetve gazdaságpolitikai elképzelések híján ismét csak a könnyebb ellenállás irányába mozdult el, és úgy döntött: beleáll a soviniszta, magyarellenes politikába.

A félig magyar származású Ludovic Orban vezette nemzeti liberálisok például mindent megtesznek annak érdekében, hogy semmiben se lehessen megkülönböztetni őket a gyalázatos emlékű Nagy-Románia Párttól, Fehér megyei képviselőjük, Florin Roman pedig lassan már orvosi esetnek minősül, olyan mértékben rögeszméjévé vált a magyargyűlölet szításában és minden, magyarok számára kedvező kezdeményezés megtorpedózásában kimerülő „politizálás”.

A liberálisok által a közigazgatási törvény módosítása körül gerjesztett hisztéria pedig megtette a hatását: még azok a szociáldemokraták is testületileg leszavazták a javaslatot, akik kapcsán elvileg az RMDSZ-nek papírja van arról, hogy támogatják egymás kezdeményezéseit a parlamentben. Csakhogy a mostani felfokozott légkörben, az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés centenáriumának küszöbén a szociáldemokraták nem merték felvállalni annak az ódiumát, hogy magyarbérencnek nevezzék őket, és az ellenzék által felhergelt, folyamatosan magyargyűlöletre uszított szavazóik elpártoljanak tőlük.

A liberálisok bűnét nem csökkenti, de reakciójukat részben magyarázza, hogy a romániai közéletben megszokott gyakorlat szerint fordított helyzetben ők lennének a magyarbérencek és a szociáldemokraták uszítanának. A „kisebbségi” honanya bírálata és ellenszavazata már külön téma: ő jellegzetes példája a romániai etnobiznisznek, annak, hogy ha valaki jól helyezkedik, románként is kiélvezheti a „példás” romániai kisebbségügyi rendszer anyagi előnyeit.

Persze biztathatjuk még magunkat azzal, hogy semmi sincs veszve, hiszen egyrészt nem meglevő jogot vettek el, csupán a már létezők kibővítését akadályozták meg és az is fontos, hogy a témában a végső szót a szenátus mondja ki, tehát akár még keresztül is lehet vinni a módosításokat.

Csakhogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sértett reakciója, amely szerint a románok nemhogy nem fogadták el a felajánlott párbeszédet a kisebbségi jogok bővítéséről, hanem még jól szájba is verték a magyarokat, jól jelzi, hogy igazából már ő sem nagyon bízik abban, hogy ez megvalósulhat. A szociáldemokraták ismét átverték a magyar szervezetet és igaz ugyan, hogy az együttműködés nyomán kisebb eredményeket sikerült elérni, amikor nagyobb horderejű döntésre került sor, a román partner meghátrált.

Ebben a helyzetben nem könnyű a továbbiakra vonatkozó stratégia megtervezése. Hiszen a módosítások a szenátus elé kerülnek, ott pedig elvileg előfordulhat, hogy a többség megszavazza őket. Gyakorlatilag azonban arra lehet számítani, hogy az ellenzék még habzóbb szájjal uszít majd a magyarok, valamint a románok érdekeit kiárusító „nemzetárulók” ellen, a szociáldemokraták pedig ismét csak meghátrálnak, mivel igazából a parlamenti többség biztosításához továbbra sincs szükségük az RMDSZ-re, legfeljebb arra, hogy azzal revolverezhessék jelenlegi koalíciós partnerüket, az ALDE-t, hogy ha nem viselkednek jól, lecserélik őket az RMDSZ-re – bár ez a centenáriumi évben vélhetően még kevésbé valószínű forgatókönyv, mint eddig.

Az RMDSZ számára nehéz ugyan a további együttműködés a szociáldemokratákkal, de amíg legalább némi remény mutatkozik arra, hogy sikerül valamit megvalósítani a tervezett kisebbségügyi javaslatokból, várhatóan nem mondja fel azt. Beáll tehát a sorba, és reméli, hogy nem verik újra szájba. Vagy ha már szájba verik, legalább nem billentik mellé fenéken is.