Svájcot!

Ha csak ez a szándék vezérli mindazokat, akik több megye összevonásával lényegesen átrajzolnák az ország közigazgatási térképét, nos ebből aligha sülne ki vajmi jó, és aligha érvényesülne az az – egyébként hamis – elmélet, miszerint kevesebb megyével jobban lelehetne hívni a fejlesztéshez mérhetetlenül szükséges európai uniós forrásokat. Merthogy azokhoz aligha megyék száma és mérete okán nemjut hozzá Románia, hanem annál inkább az agyonközpontosított, balkáni típusú, amolyan patópálos ügyintézés miatt. Jó volna látni azokat a felméréseket és tanulmányokat – ha léteznek –, amelyek nyomán a többféle változat szerinti vonalakat meghúzták. Vagy meghúznák. Sejtem, hogy ilyenek nincsenek, így alapos a gyanúm, hogy a mondvacsinált takarékosság és a majdani hatalomgyakorlás hogyan továbbja mellett a forgatókönyvbe jó adag olyasfajta szubjektív tényező is beletartozik, amely a magyar tömbvidékeken – például a Partiumban, a Szilágyságban, a Székelyföldön –, de akár a szórványban is tovább nyirbálná, ha éppen el nem lehetetlenítené a magyarok beleszólási lehetőségét. Ami a nemzetállami törekvések kiteljesedését jelenti, és aminek ránk nézve katasztrofális következményei lesznek. Ne szépítsük: egy, a mai Brassó, Maros, Hargita és Kovászna megyékből álló „nagymegye” a Székelyföld beolvasztását, tehát az utolsó vár elestét jelenti.

A kérdésben néhány érdekes vélemény látszik körvonalazódni. Az egyik szerint Romániát kizárólag gazdasági és társadalmi szempontok szerint kell újraosztani, a másik szerint a két világháború közötti, ún. kistérségi felosztáshoz kellene visszatérni. A harmadik vélemény szerint a kantonok országa, Svájc a követendő példa, ahol a helyi közösségek döntési joga és pénzforrásaik a lehető legnagyobbak. És ahol – figyelem– éppen az egész ország jóléte és svájcióra-típusú működése, ezen belül pedig az állampolgárok jó közérzete érdekében a társadalmi és gazdasági szempontok mellett a földrajzi, kistérségi, történelmi és nyelvi szempontok és sajátosságok is érvényesülnek. Ezt tessenek lemásolni!