2009. április 27., 11:442009. április 27., 11:44
A tisztáson fából készített padok és asztalok azonban már foglaltak voltak – legnagyobb meglepetésünkre egy nyugdíjas társaság özönlötte el. A domb túloldalán leereszkedtünk a Szent János-kúthoz, amelynek közelében a kommunizmus idejéből fennmaradt, betonból épített padok és asztalok vannak. Jobb híján ide telepedtünk le, bár lesújtó volt körülöttünk a látvány. A padok körül feszítettek a pirosra festett szemetesládák, de nyilvánvalóan csak dísznek voltak ott, mert meglátásom szerint talán egyszer sem ürítették ki őket. Ennek ellenére az arra járók előszeretettel töltötték meg körülöttük a helyet, s nyugodt lelkiismerettel távoztak, hogy bizony ők nem szennyezték az erdőt.
Hamar szertefoszlott jókedvünk, a szemét körülöttünk, a megtépázott erdő látványa – ahol rengeteg fát kivágtak, ágakat törtek, fatörzseket hántottak és szemetet hagytak maguk után –, a patakban békésen úszkáló palackok annyira lelomboztak, hogy tőlünk is csak egy kártyaparti tellett. Körülöttünk „csak” öt család tartózkodott, autóval érkeztek, műanyag székeket, asztalokat hoztak, meg mindenféle kelléket, nehogy majd hozzá kelljen érniük egy faághoz, hogy nyársat készítsenek belőle. A hazafelé vezető út volt igazán tanulságos: ahol be lehetett hajtani a zöldbe, üvöltött az autóból az intelligens zene, szagok terjengtek, az emberek furcsa hangokat adtak ki, levetkőztek, fociztak, ordítottak és a legfőbb szórakozásuk az volt, ha átszólhattak a szomszédnak. S közben az én fantáziám szerint azon morfondíroztak, miért nincs itt villany vagy internet.
Átfutott az agyamon, hogy ezekhez a műveletekhez nem kell idáig jönni, mi lenne mondjuk, ha a parkolók helyett ilyen zöldövezeteket alakítanának ki, kempingező helyeket, a jó munkásember pedig vasárnap kiveszi a flekkent a fagyasztóból, lemegy a tömbház elé, megsüti, megeszi, és közben igazi szomszédját idegesítheti a strandlabdával. Mindenkinek jó lenne, de főleg Szent János-kútjának.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok