2011. augusztus 23., 06:502011. augusztus 23., 06:50
A miénk – technikailag a szüleimé – mindig tökéletesen megfelelt a fenti leírásnak, egészen addig, míg mindkét hátsó lábára el nem kezdett sántítani. Nosza egyik állatorvos, másik állatorvos – hihetetlen egyébként, hogy hová fejlődött mára az állatorvoslás is, nem csodálkoznék, ha emberkórházban ennél sokkal elavultabb felszereléssel dolgoznának a doktorok –, végül egy állatklinikán – ilyen is van! – édesapám egy hiperszuper röntgengépnek köszönhetően egyenes adásban győződhetett meg róla, hogy bizony a Brúnó jobb hátulsó combtövénél kissé tökéletlen az illeszkedés. Gépészmérnök apámnak a lakatosból továbbtanult állatorvos a hamar megtalált közös nyelven elmagyarázta, hogy a csap nem mozog jól a perselyben, ráadásul az egész hóbelevanc rosszul van megolajozva, hát nyikorog, ami mindjárt érthetőbb volt, mintha ízületekről meg medencecsontokról dumált volna a doki.
Szüleim, akik már amúgy is totál kétségbe voltak esve amiatt, hogy az égetnivaló bársonyfülű nem mászik, nem lop, nem ugrál, és nem stresszel mindenkit, aki a labdalelőhely általános irányába tesz egy vétlen mozdulatot, pár napja kutyagyógyszereket mérnek reggelente. Elsőre anyu igen izgult, hogy a finom kutyakajába akkurátusan beledolgozott, porított tabletták mind egy cseppig elfogyjanak, másnap azonban Brúnó már a fájós lábával is csaknem felugrott a ládára, hogy leimádkozza a polcra félretett tálkát, amiben még a széttört pirulákon kívül az égvilágon semmi nem volt – így találkozott családunk az ízesített állatorvosi gyógyszer elvarázsolt fogalmával. Innentől minden ugatást, rövidtávú futást és jelképes macskakergetést nagy örömmel fogadtunk, a tegnap azonban nagy hírt hozott: a család kedvence felfedezte a gondosan különválogatott szárazhulladékos zsákot, és vérbeli környezetvédő módjára, mintegy a zöld hulladékkezelésre való felhívásképpen, apró darabokra cincált néhány tejeskartont, jó ízléssel kidekorálva a cafatokkal az udvart. Örömünk nagyobb nem is lehetne, elvégre ezért hordtuk orvoshoz, ezért diktálunk bogyókat belé, nem is azért, hogy jó kutya legyen.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.