Pataky István

2021. február 04., 14:04

Románia Kína ellen

Sok mindenben vita van az Európai Unió tagállamai között, abban viszont nagy az egyetértés, hogy az elhúzódó járványhelyzet miatt gazdasági válság sújtja az öreg kontinenst. A romániai kiútkeresésről, megoldásokról eddig semmit nem árult el Florin Cîțu miniszterelnök, azt viszont már tudjuk: a kormány kizárja a kínai cégeket az infrastrukturális beruházásokra kiírt közbeszerzési pályázatokból.

A furfangosan megfogalmazott tervezet szerint csak EU-tagállamból származó vállalatok, illetve olyan országok cégei vehetnek majd részt a közbeszerzéseken, amelyekkel Romániának kétoldalú megállapodása van. Ilyen például Japán, Izrael és Kanada. Kína nem rúghat labdába, s ez a lényeg.

A kezdeményezők az uniós követelmények teljesítése mellett érvelnek, ezzel magyarázzák a tervezett döntést. Nem tudom, Cîțunak milyen tapasztalati vannak a kínai cégekkel, azt viszont mindannyian tudjuk, hogyan teljesítette az amerikai Bechtel a Brassó–Bors-autópálya megépítéséről szóló, 2,2 milliárd eurós szerződést. A sztrádát amúgy 2012-ben kellett volna átadni. Csakhogy Bukarestnek az Egyesült Államok irányába megnyilvánuló gyarmatmentalitása még kérdéseknek, kételyeknek sem ad helyet, nemhogy számonkérésnek.

Kína nem az ott még mindig büszkén hirdetett kommunista ideológia okán kerül tiltólistára Romániában, hanem a washingtoni „szuperszövetséges” gazdasági érdekei miatt. Ezért kellett a cernavodăi atomerőmű bővítésének ügyében is lépni. Tavaly a Ludovic Orban vezette liberális kormány az Egyesült Államokkal és Franciaországgal írt alá megállapodást arról, hogy amerikai, francia, valamint kanadai cégekkel építteti meg a 3-as és 4-es reaktort, amelyre korábban Kínával írt alá megállapodást a korábbi szociáldemokrata kabinet.

Mindeközben Magyarország Szerbiával közösen kínai cégekkel építteti a Budapest–Újvidék–Belgrád vasútvonalat. A személyforgalom mellett ezen az útvonalon jelentős teherforgalmat lehet majd lebonyolítani. A tervek szerint így a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat-Európába szánt árut Szerbián és Magyarországon keresztül tudják majd a leggyorsabban szállítani.

Tavaly december 30-án Hszi Csin-ping kínai elnök, Angela Merkel német kancellár, Emmanuel Macron francia államfő, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője közösen jelentették be a Kína–EU átfogó beruházási megállapodásról szóló tárgyalások befejezését. Kína mellesleg az EU legnagyobb kereskedelmi partnere. Míg a kontinens nyugati felében egyre többet beszélnek arról, hogy a kínai vakcina bevetésére is szükség van a súlyos járványhelyzet miatt, addig idehaza a politikai térben csak rosszallóan kötelező kommunikálni a Sinopharm vállalat oltóanyagáról.

A gazdasági érdekérvényesítés ellen beoltott román kormány Washington európai szinkronhangjaként nyilvánul meg minden világpolitikai kérdésben. Teszi ezt úgy, hogy semmitmondó dicséreteken, szép szavakon kívül semmit nem kap cserébe. Még soron kívüli Pfizer-vakcinát sem.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Kiss Judit 2021. február 03., szerda

Netnagyik és digitális bennszülöttek

A járványhelyzet okozta bezártság, a képernyők elé kényszerült életforma, az online tér egyeduralma miatt a korábbiaknál is többet bolyong a világháló labirintusaiban mindenki: nemcsak a fiatal, digitális bennszülöttnek nevezett nemzedék, de az úgynevezett veterán generáció is.

Makkay József 2021. február 01., hétfő

Lángoló kórházak

A kormányt bíráló néhány ellenzéki tévéadó epés műsora, a mentőcsapatok gyorsaságát hangsúlyozó kormánypárti nyilatkozatok, a közalkalmazottak munkáját számon kérő miniszterelnöki állásfoglalás és az egészségügyi miniszter örökzöld kórházreformja – tömören &am

Balogh Levente 2021. január 29., péntek

Amerika figyel. De mit érünk vele?

„Nekünk, romániai magyaroknak fontos, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is odafigyeljen a többség és kisebbség viszonyára, közösségi jogaink alkalmazására. A kormánykoalíció tagjaként azon leszünk, hogy a többség és kisebbség viszonyában az elmúlt években tapasztalt feszültséget leépítsü

Pataky István 2021. január 28., csütörtök

Kilátástalanság Kárpátalján

Ukrajna úgy viselkedik, mint a kamasz, akit nagyobb termetű osztálytársai rendre megvernek, ellopják értékes táskáját, benne kedvenc tárgyaival, ő pedig tehetetlen dühében padtársa öccsének oszt ki pofonokat.

Kiss Judit 2021. január 27., szerda

Kinek mi a pótolnivalója?

Rengeteg kérdést vet fel a tervezet, miszerint az online oktatás miatti elmaradások pótlására a második félévtől tizenhat héten keresztül, heti legkevesebb plusz öt órában kell majd a romániai diákoknak az iskolában tanulniuk. 

Balogh Levente 2021. január 26., kedd

Uniós oltóanyag-mizéria

Szép és ambiciózus terv az Európai Bizottság részéről az a javaslat, hogy nyár végére a tagállamok oltsák be polgáraik 70 százalékát a koronavírus elleni vakcinával, hiszen ezzel sikerülne elérni a kollektív immunitást. Csak az a gond, hogy ez egyelőre elérhetetlennek tűnik – és részben éppen az Európai Bizotts&

Rostás Szabolcs 2021. január 25., hétfő

Brüsszel elfordul a polgáraitól

Bár elkiabálni még nem szabad, szűk két héttel a február 7-ei határidő előtt egyre bizonyosabb, hogy a hetedik államban, Spanyolországban is összegyűl a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés sikeréhez szükséges számú aláírás.

Balogh Levente 2021. január 22., péntek

A turbóromán forradalmár

Annak ellenére, hogy a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válságban a legkevésbé még egy politikai krízisre van szüksége az országnak, némi elégtétellel követhetjük figyelemmel, ahogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tavalyelőtt szerződtetett primadonnája, Rareș Bogdan az élére állt annak a mozgalomnak, amely elmozdítaná

Pataky István 2021. január 21., csütörtök

Rareș Bogdan a csúcsra tör

Rareș Bogdannal beköltözött a Nemzeti Liberális Pártba a giccses politizálás. A Realitatea hírtelevízióban viszonylag magas nézettséget produkáló műsorvezető pontosan azt a formát hozza a PNL-ben, mint annak idején a kamerák előtt. Feltűnősködő, önmutogató stílussal szegezi magára a figyelmet, a hisztéria határát súroló é

Makkay József 2021. január 18., hétfő

Másodrangú állampolgárként, Európában

Számítani lehetett arra, hogy az Európai Bizottság nem alkot törvénytervezetet a nemzeti kisebbségek védelmében.

Vélemény
Kiss Judit: Netnagyik és digitális bennszülöttek

A járványhelyzet okozta bezártság, a képernyők elé kényszerült életforma, az online tér ...

Makkay József: Lángoló kórházak

A kormányt bíráló néhány ellenzéki tévéadó epés műsora, a mentőcsapatok ...

Balogh Levente: Amerika figyel. De mit érünk vele?

„Nekünk, romániai magyaroknak fontos, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is odafigyeljen a többség ...

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.

 

NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.

 

ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.

 

NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport