Román szirének

Úgy tűnik, az RMDSZ-nek nem csupán a két magyar párt okoz majd fejfájást a magyarok szavazataiért zajló küzdelemben a jövő évi választások előtt.

Balogh Levente

2011. december 09., 10:262011. december 09., 10:26


A jelek szerint a román pártok felrúgni készülnek azt az eddigi status quót, miszerint a magyarok olyan homogén szavazótábort alkotnak, amelyet a román pártok jórészt „békén hagynak”, mivel úgyis etnikai alapon szavaznak. Ezért aztán kialakult az a gyakorlat, hogy a magyar voksokat „közvetítő” útján, vagyis az RMDSZ-en keresztül „szerezték meg” – magyarán igyekeztek a maguk oldalára állítani a szövetséget. Ennek köszönheti az RMDSZ, hogy 1996 óta tulajdonképpen csupán egy évig volt ténylegesen ellenzékben.

Most azonban változóban a helyzet. Az ellenzéki USL szövetség offenzívát indított a kormánykoalíció főbb pártjai ellen, és abban a régióban igyekszik megverni őket, ahol mindkettő a legerősebb: Erdélyben. A stratégia részeként közvetlenül kívánja megszólítani az RMDSZ szavazóbázisát is – ennek tudható be Crin Antonescu liberális pártvezér legutóbbi kijelentése, miszerint az RMDSZ már nem a magyar közösséget képviseli, és ebbe a sorba illeszkedik Valeriu Zgonea PSD-alelnök „sziréndala” is, amelyben arról regélt: ezentúl az RMDSZ szavazóival akarnak párbeszédet folytatni. Az USL tagpártjai tehát megpróbálják „kihúzni” a szavazótábort az RMDSZ – és persze ezzel együtt a többi magyar párt – alól.

És ezt még csak nem is az ellenzék találta ki, hanem a jelenlegi koalíciós partner – nem véletlenül utazik Traian Băsescu minden évben a Székelyföldre, és szintén nem véletlenül avat fel szinte havonta Elena Udrea fejlesztési miniszter egy-egy új létesítményt ugyanott. A haszon román részről egyértelmű: ha szociális demagógiával és ígéretekkel sikerül megszerezni a magyarok voksait, akkor a parlamentben már nem kell magyar képviselettel alkudozni, hiszen nem lesz kivel. A sajátos magyar – oktatási, anyanyelv-használati és önrendelkezési – igények képviselete viszont román pártoktól nem várható. Hiszen az utóbbi hónapokban az USL mindkét pártja épp hogy szélsőségesen magyarellenes megnyilvánulásaival hívta fel magára a figyelmet. A sziréndalok tehát igen veszélyesek. A romániai magyarság érdekérvényesítési esélyei csak akkor maradnak meg, ha szavazatait nem pazarolja a sajátos magyar problémákat felvállalni nem tudó és nem is akaró román pártokra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

2025. április 06., vasárnap

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás

Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás