2008. november 25., 09:332008. november 25., 09:33
Van egy szabály, még ha rögtönzött szabály is, még ha magadnak tiltasz is valamit, még ha tétje sincs az esetleges engedetlenségnek, és rögtön bosszantja a csőrödet. Persze most jön a dac. Cáfolni akarod azt, amit mondtam. „Úgyis meg tudom csinálni. Ha nem akarok gondolni semmire, akkor nem is gondolok.”
Tisztelt olvasó, ha a próbálkozásod után tovább olvasod ezt az írást, akkor te vagy kudarcot vallottál hipotézisem megcáfolásában, és ezért érdekelni kezdtek a továbbiak, vagy korrektor vagy a Krónikánál.
Most, hogy decemberhez közeledünk, lassan tudatosul bennünk, hogy itt a tél. Eddig két, az idei téllel kapcsolatos hírrel találkoztam. Az egyik az, hogy (főleg Brassó, Hargita és Beszterce-Naszód megyében látványosan) beköszöntött, a másik az, hogy a Bucsecs-hegységben ketten valószínűleg végleg eltűntek benne. Merthogy hirtelen beköszöntött telünk van. Persze ezt minden évben olvassuk és halljuk párszor, amikor az önkormányzatoknak mentegetőzni kell a hóban elakadt forgalom miatt. „Az úttakarítók nem voltak felkészülve a hirtelen jött havazásra.” Tisztázzuk. A mongúz sincs felkészülve a kobra villámgyors csapására, csak gyors a reakcióideje. Persze idén tényleg hirtelen jött a tél. Mintha puskából lőtték volna ki.
Kevés dolog van, amit gyerekként úgy vártam, mint telente az első hó érkeztét. Már nem várom. Lehet, hogy ezt jelenti felnőni. Legalábbis ahhoz kapcsolódik. Annyi mindent nem várunk, amit kisgyerekként igen. Minden ilyen nem-várás egy kis felnőttséget jelent a gyermeki várakozáshoz képest. Persze jobb várni valamit, mert az azt jelenti, hogy készen vagyunk rá. Kisebb így a rizikófaktor.
Vannak olyan kérdések, amit soha nem fogok megválaszolni. Például: ha az ágyak élő, gondolkodó lények lennének, miben aludnának? Vagy, ha létezne olyan, hogy nyúlember, mit enne? Répaembert? Persze itt nem éri meg ilyesmin gondolkodni. Van egy hirtelen jött telünk, és kész. Ehhez kell tartani magunkat. Ha semmire sem akarsz gondolni, akkor a legtöbb, amit elérhetsz, hogy a semmire-sem-gondolás ideájára gondolsz. Ha erre sem, akkor halott vagy.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.