Semmi másról nincs szó, mint a politikában mellőzhetetlen pragmatizmusról. Egy évek óta zajló folyamat vált mára tagadhatatlanná: az egykori kommunista államok tartós gazdasági növekedésére az Egyesült Államoktól Németországig és Franciaországtól egészen Oroszországig s Kínáig mindenki felfigyelt. Amíg mi itthon fanyalgunk, hitetlenkedünk, hiányoljuk a nyugati életszínvonalat, addig a közeljövőt tények alapján megtervezők az egyik legígéretesebb régióként határozták meg ezt a térséget.

Az Eurostat adatai szerint az Európai Unió két legnagyobb növekedését produkálta a második negyedévben a magyar és a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához képest. Magyarország 5,1 százalékkal áll az élen, Románia 4,6 százalékkal követi. Az első öt közé további három exszocialista ország került: Lengyelország 4,1, Bulgária 3,3 és Csehország 2,7 százalékkal. A Trump-féle adminisztráció újra felfedezte, diplomáciája kiemelt szereplőivé emelte e térség országait.

A keddi amerikai–román csúcstalálkozón született nyilatkozat ugyan mélyen hallgat róla, de a kétoldalú tárgyalásokon bizonyosan szó volt gázkitermelésről. Washington számára presztízskérdés, hogy az ExxonMobile termelje ki a Fekete-tenger Neptun kontinentális talapzatában rejlő, 42 és 84 milliárd köbméter közöttire becsült gázmennyiséget. Mint tudjuk, az amerikai–osztrák konzorcium azért nem döntött még a beruházás elindításáról, mert elégedetlen a romániai jogi kerettel, s nyilván a várt haszon mértékével. Ahogyan az lenni szokott, csak jóval később fog kiderülni, milyen ígéretek hangzottak el román részről e tekintetben.

Merkelt sem csak az egykori keletnémet menekültek átengedésének harmincadik évfordulója hozta el Sopronba. A magyar–német csúcstalálkozón is a gazdasági érdek, a pragmatizmus játszotta a fő szerepet. Berlin meg szeretné tartani vezető befolyását Közép-Kelet-Európában akkor, amikor egyre többen jelentkeznének be erre a pozícióra. És akkor még nem beszéltünk arról a hatezer német vállalatról, amely Magyarországon működik. S míg Trump Romániának igyekezett eladni további hadi eszközöket, addig Merkel Magyarországon házalt a haditechnikával.

A tekintélyes brüsszeli portál, a Politico mindeközben arról írt, hogy Emmanuel Macron francia elnök számára az uniós hatalom megszerzéséhez keletre vezet az út. A cikk szerzője megemlíti, Franciaország vezetője több látogatással is „körbeudvarolta” a térség politikusait, és ténylegesen támogatta Románia és Bulgária jelöltjeit a magas rangú nemzetközi intézményi posztok betöltésében (Laura Codruța Kövesit az európai főügyészi pozícióba, Kristalina Georgievát pedig a valutaalap élére). A portál írásában azt is megjegyzi: Macronnak a szövetségek megszilárdításához először el kell oszlatnia azt a gyanút, miszerint el akarja venni a döntés jogát Közép-Kelet-Európától, s egy kétszintű EU-t akar létrehozni Nyugat-Európa dominanciájára alapozva.
A helyzet az, hogy harminc évvel a kommunista diktatórikus rendszerek legyőzése után ez a sokszor lesajnált térség talpra állt, megjelent a nemzetközi politika porondján. A most még „történelminek”, rendkívülinek tartott román–amerikai vagy magyar–német csúcstalákozók egyre inkább a pragmatista, érdekekre épülő politika szokványos, hétköznapi eseményeivé válnak.