avatar
Kiss Judit

2022. augusztus 23., 10:52

Pillepalack, pulóver, ökológiai lábnyom

Pazarlunk, nem gondolkodunk a fogyasztásról környezettudatos módon, felelőtlenül szemetelünk – nagyjából így jellemzik a statisztikák és szakértők a romániai lakosság környezethez, természethez, hulladékgazdálkodáshoz és energiamegtakarításhoz való hozzáállását. Gyakorta hangzik el, sőt már közhelyszámba megy, hogy „társadalmi szinten mentalitásváltásra van szükség”. Ez nem vitás.

Bár azt is tapasztalhatjuk a mindennapokban, hogy apró lépések történnek a környezettudatosság kialakítása felé vezető úton – tavasszal, ősszel nagyszabású szemétgyűjtő akciókat tartanak, „zöld hetet” szerveznek az iskolákban, stb. –, azért még mindig elég alacsony szintű tájainkon a környezettudatosság. Maga a miniszter is elismeri, hogy Romániát „megtisztítani” egyelőre lehetetlen küldetésnek tűnik, és ha jól körülnézünk a saját környékünkön, ez érzékelhető is. Elég, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a tudatosító kampányok ellenére mennyi hulladékot hagynak szerteszét az emberek a lakott településeken éppúgy, mint a természetben. Vagy ha azt nézzük, hogy sokan nem törődnek a szemét szelektálásával: gyakorta még mindig egyazon zacskóba kerül a kenyérhéj, a pillepalack és a kartonpapír. Vagy ha nem is kerül egyazon zacskóba, hiszen sok lelkiismeretes polgár külön rakja, megesik, hogy a kukásautóban már „összevegyül”, mert az adott településen nem vezették be a szelektív hulladékgazdálkodást.

Az is jellemző ránk, hogy nyakló nélkül pazarlunk. Számítások szerint egy hazai háztartásból évente átlagosan majdnem másfél mázsa élelmiszert dobnak ki az emberek. A kelleténél sokkal több ruhaneműt vásárolunk, nehezen felbomló anyagokba csomagolt élelmiszert fogyasztunk, és így tovább. Bár az mindenki számára világos, hogy a rengeteg műanyag csomagolás előállítása, majd kidobása nagymértékben terheli a környezetet, a városi, de már lassan a falusi ember számára sincs sok alternatíva jelenleg ezen a téren. Alig lehet ugyanis élelmiszerhez, vagy bármilyen, boltban kapható termékhez jutni műanyagcsomagolás-mentesen. Vákuumos fóliába pakolva vesszük a húsfélét, a tejtermékeket, az ásványvizet, szinte mindent, ami az asztalra kerül, de műanyag csomagolás borít a papírszalvétától az iskolai füzeteken át a kozmetikumokig bármit, amit felhasználunk.

Világosan érzékelhető: vannak olyan területek, ahol a környezettudatosság mértéke és hatékonysága közvetlenül a mi döntésünkön, hozzáállásunkon múlik. Például kizárólag tőlünk függ, elhajítjuk-e a pillepalackot az erdőben, avagy a műanyagok számára fenntartott kukába tesszük, megvesszük-e magunknak a tizedik divatos pulóvert, vagy nem, és ilyen értelemben kisebb, avagy nagyobb ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után. Azonban olyan területek is vannak, ahol nem a mi döntésünkön múlik a környezettudatosság mértéke. Sajnos sok minden kívül esik az átlagember hatáskörén, erre csak egy példa, hogy a romániai vásárló csak ritkán vagy kismértékben válogathat a csomagolásmentes, avagy műanyaggal borított termékek között. Józan ésszel belátható, hogy a Földet nagymértékben terhelő, tönkretevő ipari tevékenységeket nem tudjuk befolyásolni. De akkor legalább azt tegyük meg, ami valóban tőlünk függ.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Eszmény vagy illúzió az önrendelkezés?
Makkay József 2022. augusztus 22., hétfő

Eszmény vagy illúzió az önrendelkezés?

Többször elhangzott mostanában erdélyi magyar politikusok szájából, hogy az erdélyi magyarság egy része ne ringassa magát illúziókban Oroszországgal, illetve Moszkva ukrajnai győzelmével kapcsolatban, mert az nem segíti elő Székelyföld autonómiáját.

A Dobjuk ki az RMDSZ-t a kormányból! akció
Balogh Levente 2022. augusztus 19., péntek

A Dobjuk ki az RMDSZ-t a kormányból! akció

Bár az érintettek igyekeznek cáfolni, mégiscsak úgy tűnik, hogy komoly belső ellentétek feszítik a bukaresti kormánykoalíciót. 

Közös ünnepek, közös nevezők
Kiss Judit 2022. augusztus 17., szerda

Közös ünnepek, közös nevezők

Nemcsak kapcsolatok teremtését és ápolását, nemcsak a sokszor elcsépeltnek érzett „hagyományőrzés” gesztusát helyezik előtérbe az erdélyi városok magyar közösségeinek ünnepei, ennél jóval többről szólnak.

Tolják rendületlenül
Rostás Szabolcs 2022. augusztus 16., kedd

Tolják rendületlenül

Több helyen is leírták, elhangzott mostanában, hogy az elmúlt időszakban csúcsra járatott magyarellenes hangulat oka és eredője mindenekelőtt abban keresendő, hogy 2024-ben négy választást rendeznek Romániában.

Világháború Tajvan miatt?
Balogh Levente 2022. augusztus 12., péntek

Világháború Tajvan miatt?

Ha nem lett volna elég az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború, valamint az ebből fakadó gazdasági és energetikai válság, most sikerült mellé a nyakunkba kapnunk egy újabb, világháborúval fenyegető krízist Tajvan miatt.

Jódtablettára fel!
Pataky István 2022. augusztus 11., csütörtök

Jódtablettára fel!

Romániában, az állandó brékingnyúzok országában akkorát szól a zaporizzsjai atomerőmű körüli álhírkavalkád, hogy az emberek lassan sugárzásbiztos bunkerek után néznek.

Aminek a fogyasztó issza meg a levét
Kiss Judit 2022. augusztus 10., szerda

Aminek a fogyasztó issza meg a levét

Újfent ékesen bizonyították a romániai hatóságok, mennyire otthonosan mozognak ama bizonyos, megszokott gyakorlatban, amit úgy is lehetne nevezni: „felfedezték, hogy korábban nem fedezték fel”. 

Az aszálytól szenvedő gazda és fogyasztó
Makkay József 2022. augusztus 08., hétfő

Az aszálytól szenvedő gazda és fogyasztó

A legnagyobb kánikula idején utaztam végig az országot a Dunától Kolozsvárig, és egyetlen működő öntözőrendszerrel sem találkoztam. Szemben Magyarországgal, ahol szintén gondok vannak az ország mezőgazdasági területeit lefedő irrigációval.

Nincs miért magyarázkodni
Balogh Levente 2022. augusztus 05., péntek

Nincs miért magyarázkodni

Románia a sajátos paradoxonok országa: míg a legfőbb állami vezetők arról áradoznak, milyen példásan gondoskodik Románia a kisebbségeiről, közben Romániával szembeni hűségnyilatkozatot követelnek az RMDSZ-től.

Robbantanák a magyar együttműködést
Pataky István 2022. augusztus 04., csütörtök

Robbantanák a magyar együttműködést

Miután brüsszeli kitérővel a bukaresti vezetőkhöz is eljutott Orbán Viktor tusnádfürdői „náci beszéde”, most alig bírják elengedni a témát. 

Vélemény
avatar
Makkay József: Eszmény vagy illúzió az önrendelkezés?

Többször elhangzott mostanában erdélyi magyar politikusok szájából, hogy az erdélyi magyarság ...

avatar
Balogh Levente: A Dobjuk ki az RMDSZ-t a kormányból! akció

Bár az érintettek igyekeznek cáfolni, mégiscsak úgy tűnik, hogy komoly belső ellentétek feszítik ...

avatar
Kiss Judit: Közös ünnepek, közös nevezők

Nemcsak kapcsolatok teremtését és ápolását, nemcsak a sokszor elcsépeltnek érzett „hagyományőrzés” ...

Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport