Példaképek

 Ritkaságnak számít ugyanis manapság, hogy egy olyan embert állítanak reflektorfénybe, aki valódi értékeket képvisel, úgymint bátorság, hűség, az elvek melletti mindenáron való kitartás. Bár az egyháznak nem állt módjában olyan médiakampányt csinálni a mártír püspök vasárnapi boldoggá avatásának, hogy több ember gyűljön össze a ceremóniára, mint amennyien egy Shakira-koncerten részt vettek volna, mégis nagyon sok emberrel sikerült megismertetniük Scheffler Jánost, illetve azt, amit ő képviselt. (Az, hogy „csak” 10 ezren jelentek meg, elsősorban annak tudható be, hogy az emberek inkább vevők az olcsó szenzációra, mint arra, hogy valaki példáján elgondolkodva esetleg számot vessenek magukkal.)

A közfigyelem felkeltésében nyilván nagyon nehéz versenybe szállni azokkal a celebekkel, akik számára – a közízlés ismeretében – menedzserek és szociológusok hada sok-sok pénzből alakít ki egy-egy imázst. Egy imázst, ami olyannyira súlytalan vagy annyira hamis, hogy még az érintettek sem háborodnak fel azon, ha időnként a bulvársajtó leleplező cikkekkel támadja őket, sokszor a magánéletük titkait teregetve ki. Elvégre a médiában jelen kell lenni mindenáron, ez hozza a pénzt, náluk pedig kivétel nélkül minden eladó. A magam részéről viszolyogtam, amikor megtudtam, hogy az EDDA frontembere, Pataki Attila, aki a „munkástestvérek” életéről, gondjairól énekelt (amíg át nem váltott mulatósra) zálogházakat tart fenn.

Nem kevésbé visszataszító a másik médiasztár, Stohl András esete, aki tévésorozatban egy kötelességtudó, ízig-vérig becsületes rendőrtisztet alakított, most pedig – miután részegen és bedrogozva balesetet okozott, majd megpróbált kereket oldani – mindent elkövet annak érdekében, hogy a bíróság ne szabja ki rá a törvény által előírt büntetést. És folytathatnám a sort például a vezető politikusokkal, akiknek többsége az ördög öreganyjával is szövetkezne, csak megkaparinthassa a hatalmat, mit sem törődve azzal, hogy miket ígért, amikor a szavazatokért kuncsorgott. Úgy vélem, sok olyan kezdeményezésre van szükség, mint amilyen a szatmári püspökségé volt, hátha megcsömörlenek egyszer az emberek a hazugságtól és a képmutatástól, és megtanulnak a valódi értékekre figyelni,  olyan embereket követni, akik erre érdemesek.