2009. október 09., 12:102009. október 09., 12:10
Amit például a Demokrata-Liberális Párt tegnap a parlamentben művelt, az sokkal inkább hasonlít egy, a kedvenc játékát a kezéből kiadni semmilyen körülmények között sem akaró durcás kisgyerek toporzékolásához, mint egy felelős kormányzati tényező reakciójához. Az, hogy a párt honatyái kivonultak, hogy határozatképtelenné tegyék a törvényhozást, miközben az ellenzék a bizalmatlansági indítványt ismertette, sok mindent jelez, csak épp a demokratikus gyakorlat iránti tiszteletet nem.
A mostani kapkodás alapján olybá tűnik, mintha a PDL – és a párt mögött álló Traian Băsescu államfő – elszámították volna magukat. Mintha nem hitték volna, hogy a szociáldemokraták kormányból való kilépése nyomán többségbe került ellenzék képes lesz kockára tenni a kényelmes parlamenti foteleket, és beválallja, hogy a kormány esetleges bukása után akár új választásokat is kiírhatnak.
A jelenlegi vita nyomán kezd érthetővé válni, miért is forszírozta a PDL, hogy az egységes bérezésről szóló törvényt felelősségvállalással fogadtassák el: arra számítottak, hogy az azt követően menetrendszerűen következő bizalmatlansági indítványt az akkor még stabil többségben lévő kormányoldal leszavazza, így ebben az ülésszakban több indítványt nem terjeszthetnek be ellenük.
A jelek szerint rosszul értelmezték az alkotmányt – és most bajban vannak. Az a sakkhúzás is meghiúsult, hogy a nyugdíjtörvényért való felelősségvállalás nyomán provokálják ki a kormány megbuktatását, hiszen az ellenzék is tisztában volt vele: ha ezt hagyja, azzal mártírt kreál Bocékból. Ezért napolta el a törvény beterjesztését a bizalmatlansági indítványról való szavazás utánra.
A PDL most kapkod, vadul keresi a szövetségest, és minden lehetséges módon – például a székelyföldi fejlesztések támogatására vonatkozó ígéretekkel – megpróbálja körbeudvarolni az RMDSZ-t. Kár lenne, ha sikerülne a manőver, hiszen a három ellenzéki párt összefogása, a PDL és Băsescu elszigetelése talán lehetőséget teremthetne néhány alapvető és szükséges alkotmányos reform megvalósítására – például az államfői jogkörök szűkítésére és a parlament kiemelt szerepének biztosítására.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.