Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Papírformák és meglepetések

2019. november 12., 08:452019. november 12., 08:45

Mint minden politikai megmérettetés, úgy az idei romániai államfőválasztás első fordulója sem húzható fel egyetlen kaptafára: az eredmény csak részben hozta a papírformát, és bizony nem várt fordulatokkal is szolgált, nem beszélve a megfejthetetlennek tűnő jelenségekről.

Klaus Johannis szereplése tekintetében nem történt meglepetés, a hivatalban lévő elnök simán, a magabiztos újrázás ígéretével nyerte meg az első kört, és nem vitás, a második forduló elveszítéséhez az sem lenne elég, ha mondjuk kiderül, hogy Nagyszebenben nem hat, hanem tizenhat ház van a tulajdonában, amelynek a fele kétes körülmények között került a birtokába. Johannis fölényes győzelme éppen eddigi tevékenysége ismeretében számít mégis kicsit érthetetlennek, hiszen első mandátuma idején bebizonyította, hogy az aktivitást erősen kerülő közméltóság prototípusa. Különösen a kampányhajrában volt szembetűnő, hogy a PSD-nek a hatalomból való eltávolításán és a „normális” Románia vízióján kívül egyebet nemigen képes kínálni, ami feladatnak nemes és szükséges is ugyan, programnak azonban kevés. Ráadásul annak ellenére sem kecsegtet bennünket lényegi megvalósításokkal a második johannisi mandátum, hogy az elnök immár megkapta hőn áhított „saját” kormányát, amelyet úgy rángathat, mint tette azt nem is olyan rég Liviu Dragnea az övéivel. Apropó, Dragnea: bár sose fogjuk megtudni, kíváncsiak lennénk, miként festene az államfőválasztás végkimenetele, ha a PSD volt vezetője Cotroceni és nem Rahova felé lett volna kénytelen elindulni…

Kétségkívül csalódniuk kellett azoknak, akik – éppen Dragnea leültetése okán – úgy gondolták, hogy a szociáldemokraták padlót fogtak, és most megtörténik, amire 30 éve nem volt példa Romániában: elnökjelöltjük nem jut be a második fordulóba. A májusi EP-választáson elszenvedett vereség, Viorica Dăncilă kormányának megbuktatása ellenére a PSD bebizonyította, hogy nem szabad leírni, hiszen a főleg a vidéki lakosságra épülő tömegbázisa megcsappant ugyan, de még mindig számottevő. Éppen ezért az államfőválasztáson előre borítékolható vereség ellenére a bejáratott területi „szavaztatógépezettel” rendelkező szociáldemokraták egyáltalán nem lebecsülendő ellenfélként vágnak neki a jövő évi helyhatósági megmérettetésnek, sőt akár még a parlamentinek is, különösen, ha a PNL-t egy év alatt sokat erodálja a kisebbségi „válságkormányzás”.

A román jelöltek közül Dan Barnáról érdemes még szót ejteni, vitathatatlanul ő számít a vasárnapi megmérettetés vesztesének. Leszereplésének okait nem elég a kampányban elkövetett botlásaival, valamint az uniós források nem rendeltetésszerű felhasználásának gyanújával magyarázni, egyszerűen arról van szó, hogy a PSD-kormány megbuktatásával, mindazonáltal a hatalomra lépés felelősségének elhárításával az USR–PLUS részéről kevésbé hangzottak hitelesen és meggyőzően a harsány rendszerellenes csatakiáltások. A pártszövetségnek mindössze néhány, egyetemi központnak számító nagyvárosban, no, és persze külföldön sikerült legyűrnie a PSD-t, sehol sem aratott diadalt viszont Johannisszal szemben. Még ha a mostani kudarc után Dacian Cioloș veszi is át az irányítást Barnától, a főleg a fiatalok és az értelmiség körében népszerű USR–PLUS-nak leghamarabb az egy év múlva rendezendő parlamenti választáson nyílhat esélye megszorongatni a két nagy politikai tábort, ehhez azonban elengedhetetlenül rendet kell teremtenie a túlságosan széles ideológiai tárházában. Ugyanakkor nem hagyható szó nélkül a hangját sokadik alkalommal hallató diaszpóra szerepvállalása okán az sem, hogy a román államnak ideje lenne többet is adnia a külföldön élő, szülőföldjükhöz közjogilag is ragaszkodó állampolgárai számára a szavazati jog érvényesítésének megkönnyítésénél.

Végezetül felemás teljesítményt nyújtott az RMDSZ, amelyről az EP-választáson mutatott „billegő” küszöbátlépés után kevésbé volt hihető, hogy négy százalék körül teljesít egy – valljuk be – a magyar közösség számára nagy téttel nem bíró megmérettetésen. Még akkor is, ha kedvezett számára a korábbinál alacsonyabb részvétel, a jelek szerint Kelemen Hunornak sokakat sikerült meggyőznie az államfőválasztás fontosságáról, viszont ez még mindig elmarad a magyarság számarányához képest. Ráadásul az RMDSZ-nek nem szabad elfelejtenie, hogy a mostani megmérettetés igazából teszt volt számára, és az igazi kihívás a 2020-as választási évben jön el számára. Azzal ugyanis a színészek is tisztában vannak, hogy nem a főpróbán, hanem a premieren kell kiválóan teljesíteni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Az ukrajnai béke hullámvasútja

Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Iliescu örökösei

Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.

Balogh Levente

Balogh Levente

Szegény luxusnyugdíjasok

Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.