2011. október 24., 08:202011. október 24., 08:20
Persze ma még kérdéses, hogy a tíz képviselő kilépése valóban olyan csapásnak tekinthető-e, amely tovább gyengítette az MSZP-t, vagy éppen ellenkezőleg, a vitatott, alacsony népszerűségű, és a párt bukásához nagy mértékben hozzájáruló Gyurcsány jelentette tehertől megszabadulva végre valódi baloldali pártként kezd el viselkedni, és képes lesz visszahódítani kiábrándult szavazóinak egy részét. Gyurcsány új pártja, a Demokrata Párt szervezeti kereteit kitöltő Demokratikus Koalíció kapcsán viszont nem könnyű eldönteni, mit is jelent a nyugatos, polgári balközép párt meghatározás.
Már önmagában az kérdéses, hogy lesz-e a nem éppen hatékony és sikeres politikájáról ismertté vált Gyurcsány pártjának annyi támogatója, amennyi már komolyan vehető alakulattá tenné a Demokrata Pártot. Az, hogy sikerült mintegy ezerötszáz elvakult rajongót összegyűjteni egy sportcsarnokba, még nem ad okot az optimizmusra – már csak azért sem, mert a tudósítások tanúsága szerint túlreprezentáltak voltak az idősebb korosztály tagjai, ami nem annak a jele, hogy sikerült volna megszólítania a jövő generációit. Az új párt számára az is komoly problémát jelenthet, hogy a nulláról kell elindulnia – igaz ugyan, hogy elvileg máris parlamenti alakulatként kezdi pályafutását, ráadásul az önálló frakció megalapításához szükséges képviselői létszámmal is rendelkezik, de ez még távolról sem elég, hiszen olyan, mintha egy háznak lenne teteje, alapja és falai azonban nem. Az országos hálózat kiépítése nem kevés munkát és pénzt igényel, ráadásul Gyurcsány megosztó személyisége is sokakra riasztólag hathat.
Ez a legnagyobb teher az új párt számára – a népszerűségi listák végén elfoglalt helye jelzi, hogy személye a polgárok nagy többsége számára továbbra is egy bukott és káros politika szimbóluma. Ezért ahogy a bonmot szerint a kommunista és a szocialista jelző is fosztóképzővé vált, megtörténhet, hogy Gyurcsánynak és körének „köszönhetően” előbb-utóbb az általuk unos-untalan szajkózott „demokrata” is azzá válik.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.