2013. február 07., 08:422013. február 07., 08:42
Én még emlékszem azokra az átkos jelzővel illetett időkre, amikor például egy-egy színtársulat tagjainak „valamit” termelniük is kellett, nemcsak úgy egyszerűen színdarabokat játszani estéről estére. Az egyik fővárosi színház előcsarnoka például kézműipari termékekkel telt meg: háncsból font kosárkákat árultak, fából faragott tárgyakat, horgolt-kötött sapkákat és sálakat, olyasmit, amit a próba közben sorukra váró művészek és művésznők csendben el tudtak követni, vagy ha nem voltak benne a legújabb darabban, akkor akár hangos káromkodások kíséretében mindezt otthon is megcsinálhatták.
Fő, hogy vásároljon a néző, ha már kultúrára éhes, azaz olyasmit igényel – egy belépőjegy fejében önnön mulattatására –, ami nem hoz semmi konkrét gazdasági hasznot az ország konyhájára, csak viszi a pénzt. De a kultúrához hasonlóan a költségvetésen élősködő ágazatként könyvelték el az egészség- és tanügyet, melyek a mesebeli feneketlen bendőhöz hasonlóan csak nyelik és nyelik a pénzt, viszsza nem juttatnak semmit. Az elképzelés föltehetőleg korábban született, talán még épp Sztálin agyából pattant ki, nem tudom, de a szín- és iparművészeti előadók ideje óta mintha hiába telt volna el egy bő emberöltő: ugyanott tartunk. A tan- és egészségügyön makacsul rajta ül a béka, minden a lehető legkaotikusabb – legutóbb például a szőrén-szálán elsíbolt gyógyszerpénzekről érkeztek hírek.
Annyi az előrelépés, hogy a mindig jókedvűen hahotázó, játékos elnökünk most nem hergel senkit a pénzemésztő költségvetések ellen – kivárásra játszik. Közben a betegeket küldözgetik egyik kórházból a másikba, ha bírják a gyűrődést, talán meg is gyógyulnak, ha meg nem, akkor annál jobb, az egyik előző kis vitéz miniszterelnököt idézve, természetes úton távoznak a rendszerből. A tanügyben is rendületlenül folyik a kísérletezgetés a szegény kis tengerimalackákon, csak a kultúra terén észlelni „lényegi” változást: hol van már a fonogatás, kötögetés kényszere?! Most már a fürge lábú távfutóké a világ: ha sikeresen tudnak szponzorok után rohangálni, nagy valószínűség szerint előbb-utóbb még színpadra is léphetnek majd.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.