2011. június 16., 09:002011. június 16., 09:00
Most már napnál világosabb, hogy Kolozsvár olyan, mint valamiféle Kis-Szlovákia, ahol ugyebár orcátlanul, büntetlenül, és majdnem azt mondom, hogy tűzzel-vassal pusztítják mindazt, ami magyar. Tudom, hogy nagyon sarkos szavak ezek, és az adott körülmények dacára – vagy inkább éppen azokra való tekintettel – jó volna megmaradni józannak és higgadtnak, de a tények a maguk jellegzetes makacssága folytán tények maradnak: Kolozsváron eltüntették a városba érkezőket öt nyelven köszöntő feliratokat, Kolozsváron teljesen törvénytelenül újra elhelyezték Mátyás király lovas szobra talapzatán az eszmeiségében a Vasgárdától és Funartól származó bronztáblát, Kolozsváron törik-zúzzák és gyalázzák a Házsongárd magyar sírköveit. Aztán: Kolozsváron Funar bukása óta sem tűntek el a magyarság kollektív bűnösségét hirdető, de legalább sugalló feliratok, Kolozsváron pedig megbírságolják azt, aki valamely rendezvényét magyarul téteti közhírré plakátján. Nem sorolom tovább, csak keserűen állapítom meg, hogy mindarról, ami 2004-ben oly reményteljes volt, mára kiderült: hiú ábránd, illúzió volt csupán.
Újra ki kell józanodnunk tehát. Mert mindaz, ami ma Kolozsváron és általában Romániában történik, azt jelzi, hogy a jövőre esedékes helyhatósági, illetve parlamenti választásokra készülő román politikai alakulatok egyike sem képes előállni győztes választási programmal, egyedüli szavazatszerző adunak megint a várost, a megyét, a hazát a magyarokkal szemben védelmező gyűlöletkártya mutatkozik tehát. De ami ennél is súlyosabb, hogy mindaz, ami ma Kolozsváron történik, a Vasgárda és Funar, de még a nacionálkommunista Ceauşescu xenofóbiájának és magyarsággyűlöletének is egyértelmű felvállalása. Azoknak a részéről mindenképp, akik tesznek arról, hogy a kincses városban milyen legyen a román, a magyar, a cigány otthonérzete. Ne szavakkal cáfoljanak, de tettekkel!
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
szóljon hozzá!