Olyanra, ahol a felnőttek rendszeresen újévi fogadalomként esküsznek arra, hogy leszoknak a dohányzásról, kevesebbet költenek fölösleges dolgokra, ritkábban utaznak gépkocsival, mert a tömegközlekedés olcsóbb (és kevésbé szennyező), a gyerekek pedig megígérik, hogy nem ragaszkodnak a napi fagylaltozáshoz, édességevéshez, ugyanakkor nem akarják megvetetni a szüleikkel a világ összes játékát. És bár a cél valamennyiük érdekét szolgálná – nagyobb lakás, fordulatszám-szabályozásos, forgásirány-váltásos fúrógép, szárítóval ellátott mosógép, új bicikli, hőn áhított megtakarítás, a bankhitel törlesztése stb. –, a lemondás, az önmegtartóztatás sehogy se jön össze, a spórlás vágyálom csupán, a nagy vállalásokból alig valósul meg valami.

Nos, valami hasonló önámítás érhető tetten a jelenlegi román kormány esetében is, történetesen ami az infrastruktúra-fejlesztést illeti. A 2016-os parlamenti választást megelőzően a román szociáldemokraták (PSD) az ország valamennyi régiójába új autópályákat, gyorsforgalmi utakat vizionáltak, amelyek az akkori kortesígéretek szerint keresztül-kasul szelik majd át a Kárpátokat. Az eredményt ismerjük: a nagyszabású tervekkel ellentétben az építkezés nem halad, még a román centenárium évében, 2018-ban sem épült meg a jelképesnek szánt száz kilométer sztráda, a témában több a botrányos fejlemény (lásd a forgalomnak át nem adott dél-erdélyi szakaszt, az egyik külföldi kivitelezővel történt összefejelést), mint az elkészült aszfaltcsík. Románia minden szempontból számottevő lemaradást képvisel a térség országaihoz képest az infrastruktúra-hálózat bővítése terén, a 800 kilométert alig meghaladó autópályahossz tekintetében az országot – területnagyságához mérten – még a nemrég háborúk sújtotta balkáni államok is lekörözik.

Az elmúlt évtizedek előzményeinek, a bukaresti hatóságok hozzá nem értéssel párosuló teszetoszaságának ismeretében ugyan ki hiszi el a kormánynak, hogy ezentúl megembereli magát, és több autópályát fog építeni csak azért, mert immár hangzatos módon stratégiai jelentőségű országos projektnek nyilvánít egy-egy tervet? Mint ahogy tenné ezúttal a Marosvásárhelyt Jászvásárral összekötő, éppenséggel a román egyesülésről elkeresztelt sztráda esetében, amelynek kivitelezésére a parlament által megszavazott törvény kötelezi a kormányt. Holott valamennyien tisztában vagyunk vele, hogy mindez parasztvakítás és szemfényvesztés csupán: attól még nem feltétlenül fog megvalósulni valami, hogy iszonyúan fontosnak kiáltjuk ki. Sőt nagyon jól tudjuk, hogy Romániában a jogszabályban rögzített vállalás sem szentírás.

Persze nem csupán a fedezet nélküli vállalásokkal, a beváltatlan ígéretekkel van itt baj, hanem a hatalmon lévők arcátlanságával is. Miközben köztudott, hogy tíz romániai polgárból legkevesebb kilenc kifejezetten érzékeny a hazai infrastruktúra állapotára, és mondhatni ugrik, amikor az országszerte tapasztalható „úttalanság” kerül terítékre, kétszer is meg kell gondolja egy közszereplő, hogy mivel és hogyan utazik. Ennek ismeretében (is) nevezhetjük nemtörődömségnek, a választópolgár semmibevételének, hogy a kormányzó szociáldemokraták, valamint Viorica Dăncilă miniszterelnök úgy döntött: moldvai kampánykörútja során bérelt helikopterrel utazik egyik városból a másikba. Természetesen nem várható el a választott vagy kinevezett tisztségviselőktől, hogy lovasszekéren vagy kerékpárral közlekedjenek az ország rögös útjain. Az viszont egyértelműen hatalmas politikai baklövésnek számít a nagyobbik kormánypárt és a miniszterelnök részéről, hogy légi úton közlekedett éppen az ország legelmaradottabb régiójában, ahol az elmúlt hónapokban egymást érték az autópályát követelő tüntetések, egy vállalkozó pedig a kormányzati hanyagság iránti tiltakozásképp, figyelemfelhívásként maga épített egy méter hosszú sztrádacsíkot Suceava megyében. Márpedig ha a fedezet nélküli politikusi ígérgetések a választók, az ország érdekeinek mellőzésével párosulnak, abból semmi jó nem szokott kisülni.