2010. február 08., 10:532010. február 08., 10:53
Nekik biztosan európai szintet meghaladó sebességgel jönnének le a világhálóról a legújabb mozisikerek. Városon persze minden könnyebb, velük van a térerő is. Azon viszont senki sem aggódik, mi lesz a szegény falusiakkal. Nekik se telefon, se rádiójel. A tömbházlakók nagy igényességgel válogathatnak a különféle szolgáltatók között, és csupán csak azon kell morfondírozniuk, hogy egy kábelen jusson be a lakásukba a telefon, internet és tévé, vagy külön szálakon tartsák a kapcsolatot a nagyvilággal.
Ezzel szemben a vidékiek nagy részének csak a friss levegőből jut több. Az sem kevés, de azért téli időben nem kellemes több kilométert utazni, megnézni, mit üzen a 20 éve kivándorolt nagybácsi. Még manapság is, a sokat hangoztatott uniós időkben, a minduntalan emlegetett 21. században, a nyugati határtól alig pár kilométerre van olyan település, amelynek sem vezetékes vize, sem kábeles távközlése nincsen. Persze van olyan romániai falu is, amelyben eddig még egyetlen méternyi aszfaltutat sem épített a mindenkori pártunk és kormányunk. Ott az életet adó folyadékot a nótából ismert kiskút, kerekes kút, a Riska meg a sarki köpködő adja, ellenben hipergyors a szélessávú internetük.
Ez a jobbik eset, mert az ott lakók legalább le tudják tölteni azokat a programokat, amelyekkel szépen ki lehet retusálni a falujukról készült torz képeket. Ám azokban a falvakban, amelyekben az említett luxus nincsen meg, csak hallomásból ismerik az internetet, mint koldus a zsíros kenyeret. Egyik barátom igen a Teremtő háta mögött lakik, és náluk nincsen semmiféle internet. Felbuzdulva a mobilnet-technológia hallatán, beszaladt városra, és meg szerette volna kötni a kétéves szerződést, jó magasra emelve személyijét, hogy lássák, merre lakik. Már épp láttamozta volna a hűségnyilatkozatot, mikor az eladó felhívta a fővárosi központot, és megtudta, azon a környéken nincsen jele a szolgáltatónak, hiába reklámozták nagy plakátokon, hogy lefedik az ország 90 százalékát. A térképükön rajta van a település mint potenciális internetezési lehetőség, de azon a helyen a virtuális világ nem létezik fizikai valójában.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.