Olümposzi válságcsúcs

Válságtanácskozást tartottak az istenek, hogy miképpen tudnák helyrebillenteni a csődközeli görög állami költségvetést. Arészt, aki az atombomba bevetését – mint végső megoldást – javasolta, lehurrogták.

2011. november 09., 09:342011. november 09., 09:34

„A háború miatt egyetlen földi lény se maradna, aki áldozatot hozna nekünk!” – ecsetelte Zeusz. Poszeidón véleménye az volt, hogy a görög szigetek hajókázási turizmusát kell helyzetbe hozni. „Csendes lesz a tenger, bőven lesz hal!” – fogadta meg. Artemisz szabadkozott, hogy ő nem tud segíteni a szigorú uniós állatvédelmi szabályok miatt.

„A brüsszeli bürokraták soha nem értik meg, mekkora élmény vadászni” – keseregte. Öccse, Apollón semmi jót nem tudott jósolni, de zeneterápiát ajánlott. „Szerintem felléphetnék a kilenc múzsával együtt egy jótékonysági turnén, s a bevételt odaadjuk a görög kormánynak” – töprengett. Általános derültséget keltett Aphrodité, aki azzal jött elő, hogy ő ingyen levetkőzne a Playboyban a görögöknek. „Még a soha nem látott bal karomat is megmutatom, ami a milói Vénuszról hiányzik” – csacsogta. Dionüszosz viszont arra biztatta a többieket, hagyják az egész válságkezelést, inkább vigadjanak. „Szürcsöljük tovább az ambróziát, lássátok, ott lenn is tesznek a világra!” – tette hozzá botladozó nyelvvel. „Több emberre lenne szükség. Magamat is bevetem a szaporodásba!” – csillant fel a szeme Zeusznak. „Még az kell neked, vén bakkecske! Nem akarok több földi nőt látni körülötted!” – horkant fel felesége, Héra. Ekkor futott be lihegve, de fülig érő szájjal Hermész új hírekkel: „Egyre jobb a helyzet! A görögöknek naponta sikerül egész Európát átverniük, kreatív könyveléssel, eltapsolt sokmilliárd euróval, népszavazásosdival, kormányváltással, előre hozott választással! Szeretem őket!”

Zeusznak feltűnt, hogy a nagy zűrzavarban Pallasz Athéné, Démétér és Héphaisztosz egy vak hangot nem szól. „Te mit ajánlasz, lányom?” – fordult a bölcsesség istennőjéhez. „Van értelme beszélnem? – kérdezte élesen Athéné. – Szép társaság! Inkompetensek, üresfejű szexbomba, házasságszédelgő, röhögő tolvaj, részeges disznó. Igen, Dionüszosz, méltatlan vagy Hesztia helyére!... Zeusz, a mi időnk elmúlt. Ez az igazság. Törődj bele, apám, ez a Moirák akarata. Végünk van, ha meg nem változunk. Mi hárman dolgozni megyünk a germán istenekhez: Démétér Freyával együtt felel a termésért, bátyám Thor villámait kovácsolja majd, én meg Odin tanácsosa leszek. Auf Wiedersehen!” (A három isten el, döbbent csend.)

Zeusz mobilja megcsörren (modern világ ez, kérem). Sápadtan olvassa az SMS-t: „Tesókám, a görögök és az olaszok is itt vannak az alvilágban. Köszi. Hadész.”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 02., péntek

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

A választás, amely senkinek sem hiányzott
2025. április 29., kedd

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Na de mi következik az államfőválasztás után?
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Ferenc, a „magyaros” pápa
Ferenc, a „magyaros” pápa
2025. április 25., péntek

Ferenc, a „magyaros” pápa

2025. április 23., szerda

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak

Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.

Ferenc pápa feltámadással egybeeső halálával is üzen a hátramaradottaknak
2025. április 18., péntek

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.

Árad a cián
Árad a cián
2025. április 18., péntek

Árad a cián

2025. április 17., csütörtök

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket

Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.

Poros akták környezete, avagy hogyan lehetne kezelni az ügynökügyeket
2025. április 16., szerda

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése

Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.

Lasconi megpuccsolása, Ponta magyarellenessége, valamint Antonescu és az RMDSZ kölcsönös átértékelése
2025. április 11., péntek

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa

Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.

Románia, a nem etnikai alapú magyarverések országa
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.

Szösszenet a választási kínálatról
Szösszenet a választási kínálatról
2025. április 10., csütörtök

Szösszenet a választási kínálatról

2025. április 06., vasárnap

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás

Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.

Ukrajna: időhúzás, taktikázás és háborús riogatás