2013. január 17., 09:412013. január 17., 09:41
Ami miatt viszont én, illetve gyakorlatias, pragmatikus természetem a hibás: nem tudok elandalodni, ha látok egy gyerek- vagy fiatalkoromból származó, macskakövek közt bóklászó villamost, mert rögtön eszembe jut, milyen zajt csapott a döcögő jármű, milyen kényelmetlenek voltak a faülőkék, és milyen nehéz volt villamosozás után a kopott székekről a combunk hátsó részébe besettenkedett szálkát kiszedni.
Egyáltalán nem vagyok tömbházpárti, de mivel valahogyan úgy adódott, hogy eddigi életemben soha sehol nem laktam az első emeletnél lejjebb, nem szökik könny a szemembe azoknak a kültelki házacskáknak a láttán sem, ahová nyugodtan be tudtam (volna) én is lépni a járdáról az ablakon át, pedig nem erősségem semmiféle mászósport. És ezek után, ha vissza nem is vonom a mondottakat, de komoly érvekkel megkezdem a vitát – önmagammal.
Mert azért nekem is nagyon-nagyon hiányzik valami azokból a régi vagy régebbi időkből: az előrenézés. Bocsánat az ismétlésért, de megint csak magyarázkodnom kell, illetve saját vállaimra pakolnom a teljes felelősséget: igen, én vagyok a hibás, hogy konokul ragaszkodom a természet rendjéhez, miszerint úgy teremtődtünk, hogy képes felünk előre néz, és nem hátra. Így a menetirány sem lehet kétséges – legalábbis biológiailag nem.
De ha ez netán nem volna eléggé meggyőző, bátorkodom egy szakmámba vágó példával is érvelni, mégpedig annak az Ady Endrének a példájával, akit Váradon olyan nagy buzgalommal emlegetnek úton-útfélen. Épp csak a nagy zajból valahogy életművének leglényege, a jövő felé szálló, töretlen akarat tűnt el szőrén-szálán. És lett belőle egy hátraarcos rinyálás, hogy bezzeg a „mi” Adynk idejében… Nem szándékszom senkit megakadályozni a nosztalgiázásban, szíve joga ez bárkinek, de szabadjon megemlítenem, hogy amikor esetleg énrám is rám jön a „jó volt, amikor rossz volt” hangulata, akkor Adyt idézem meg: milyen óriási, személyes tragédiát jelentett neki, hogy az első világháborúban ő, a Holnap Hőse a másnapban olyasmit látott, amitől kénytelen volt leírni azt a – számára – paradoxont: „vél őrizni egy szebb Tegnapot”. S ha ezek után még tudom, akkor noszogatom magamat egy kis nosztalgiára.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Látogatottsági adatok