2009. október 12., 11:152009. október 12., 11:15
A nacionálkommunista diktatúra elnyomásának kitett kisebbségi tragédiáját, mondanivalóját talán senki nem képes jobban átélni és megérteni, mint az, aki ugyanabban a cipőben járt. A nyolcvanas években Erdélyt elhagyni kénytelen magyarok tízezrei közül bizony sokan magukra ismernek a Szekuritáté által üldözött, náci szimpátiával, prostitúcióval, valutaüzérkedéssel és még tucatnyi, ehhez hasonló igaztalan vádakkal illetett sváb értelmiségiben, akinek esze ágában nem volt elhagyni szülőföldjét, a vörös terror közepette azonban úgy érezte, megfullad, ha marad.
Vagy aki ma is kíméletlenül képes kimondani olyan, az itthon maradottakból fásult legyintést kiváltó alapigazságokat, miszerint a forradalomnak nevezett hatalomváltáskor az egykori nómenklatúra emberei nemhogy büntetlenül megúszták, de köszönik, jól elvannak az államapparátus különböző vezető posztjain. Hasonlóképpen ismerős sokak számára a Müller által lefestett otthontalanság érzete, amiben közrejátszott, hogy Romániában németnek, az anyaországban, Németországban pedig románnak számított (helyettesítsük csak be szépen a németet a magyarral).
Herta Müller elismerése ugyanakkor felér egy mítoszrombolással is: határozottan
rácáfol Románia alkotmányban rögzített nemzetállamiságára, amelyhez a bukaresti politikum ma is kíméletlenül ragaszkodik. Bizonyítja, hogy ez az ország a kommunista diktatúra által végrehajtott etnikai tisztogatás, a nemzetiségek – zsidók, szászok, svábok – kiárusítása ellenére is megmaradt többnemzetiségűnek, ráadásul a kisebbségek olyan értéket képviselnek, amellyel hozzájárulnak az illető ország gyarapodásához, hírnevéhez, és nem gátolják, csorbítják azt. Az idei irodalmi Nobel kitüntetettjének érdeme, hogy román értelmiségiek immár nyíltan bátorkodnak döntögetni ezt a tabut is. Ezért is elismerés illeti Herta Müllert.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok