Nem kis iróniával mondjuk tehát: még jó, hogy a Központi Csődvédelmi Tanács (CINC) az előbbi adatsorokat vette alapul, amikor meghatározta, hogy mennyi pénznek kell egy családnál maradnia, ha adósságot törleszt. Számításaik szerint tehát városon egy felnőttnek elég havi 797 lej, a 14 évesnél nagyobb gyereknek 587 lej, a kisebbeknek pedig 419 lej. Vidéken eközben a felnőttekre 644 lej, a 14 évesnél nagyobb gyerekekre 473 lej, a kisebbeknek pedig 339 lej jut.

Nézzünk kicsit a számok mögé. Ahogyan a szociológusok magyarázzák, ez egy átlag, ami úgy jön ki, hogy átlagolják azt, hogy ki, hol, mennyiből él meg Románia különböző vidékein. Logikus, így számolnak átlagbért és még sok mindent. Csakhogy ha valaki adósságot törleszt, akkor biza bekerül ebbe a skatulyába, és éljen bárhol az országban, lehet, hogy mindössze ennyit hagynak neki és családjának a mindennapokra.Márpedig ez – valljuk be – édeskevés.

Feltételezzük, hogy a lakás törlesztőrészlete az adósság, így ez a tétel kipipálva. Az élelmiszerre szánt 1069,8 lej fejenként nem egészen napi 9 lejt jelent – a legolcsóbb párizsi és egy ügyesen trükköző háziasszony kell ahhoz, hogy üsse a széle a hosszát. Vagy egy vidéki rokon, aki néha küld egy kis kóstolót a disznóvágások után, egy-egy csirkét, zöldséget, krumplit meg zsákszámra.
A lakás fenntartására szánt 405,4 lej is spártai életmódot feltételez, hiába csűrjük-csavarjuk, ha most a téli fűtésszámlák és év eleji adófizetés idején ennél jóval többre van szükségünk, akkor a költséghatékonyabb nyári hónapok nemigen tudják visszabillenteni az átlagot erre a szintre.
A közlekedés kapcsán pedig csak annyit, hogy még a tömegközlekedéssel számolva sem jut mindenkinek bérlet – legalábbis például Nagyváradon két felnőtt és két gyerek esetén ez már havi 240 lejre rúgna.

A ruházati cikkeket nem kommentálnánk, hiszen az ízlés és habitus kérdése – de időnként csak kell cipőt venni, ha az aktuálisnak már kilyukad a talpa, és az a csaknem 140 lej legfeljebb turkálóban vagy a kínaiban elég egy pár lábbelire. Az öregek viszont nem hiába mondogatták, hogy túl szegények vagyunk, hogy olcsót vásároljunk.

Persze innen-onnan le lehet csípni pár lejt, és az sem egészen világos, hogy a különböző termékek és szolgáltatások kategóriánál megjelölt 132,2 lejbe mi fér bele, tény viszont, hogy a postai szolgáltatásoknál és távközlésnél szereplő 20,9 lejből még a kábeltévére sem futja, nemhogy legalább három mobiltelefon-előfizetés havi díjára. Hogy az oktatás, szórakozás és kultúránál szereplő 53,4 lejről ne is beszéljünk, abból ugyanis maximum egyetlen könyvet vehetünk, de se moziba, se színházba nem jut el az egész család, és akkor még a tanfelszerelésről, oktatási segédanyagokról, netán magánórákról nem is beszéltünk. 132 lejes egészségügyi kiadások mellett pedig mentsen az ég attól, hogy valaki lebetegedjen a családban.

Egyetlen ponton őszinte az Életminőséget Tanulmányozó Intézet számítása: kertelés nélkül leszögezi, hogy ebből a „méltányos” élethez szükséges fogyasztói kosárból szállodai szállásra, vendéglői étkezésre vagy egy kávézásra sem futja. Ellenben úgy kalkulálnak, hogy egy család havi 236 lejt is félre tud tenni a (még) nehezebb napokra. (Ha egyáltalán lehet ezt fokozni.)
Így inkább csak annyit mondunk: próbáljanak meg legalább egy hónapig megélni ennyiből azok, akik kiszámolták: nemhogy a létminimum határán, hanem egyenesen „méltányosan” is boldogulni lehet belőle. Ez lenne a #2600lejkihívás.

#nofoodchallenge (vagyis semmiétel-kihívás) már van. Talán a kettő együtt működne.