Nagy kapzsiságnak visszakozás a vége

Ugyanakkor mindenképp előrelépésnek nevezhető, hogy az érintett felekkel konzultálva hozta meg a módosításokat – bár tény, hogy az Európai Központi Bank (EKB) amúgy elengedhetetlen véleményezését nem várta meg, de legalább a Román Nemzeti Bankkal és a bankárszövetséggel egyeztettek a Dăncilă-kormány illetékesei. Mondhatnánk persze, hogy jobb későn, mint soha, de nem tesszük. Hiszen ma 2019. április elsejét írunk (tekintsünk most el attól, hogy ez a bolondok napja). Vagyis eltelt az évből három egész hónap úgy, hogy a bankok, a magánnyugdíjalapok üzemeltetői, az energetikai és távközlési cégek, és ezáltal Románia teljes lakossága nem tudta, mit hoz a holnap, milyen mélyen kell a zsebébe nyúlnia, hogy megfizesse a kormánynak a költségvetési lyukak betömésére irányuló kétségbeesett rendeletével kivetett új adókat. Nincsenek illúzióink ugyanis, hogy végül nekünk kellett volna megfizetnünk, hiszen a magánszektor nem jótékonysági intézmény, így elkerülhetetlenek lettek volna az áremelések. Sok intézkedést fed ugyanakkor még homály, a várható hatások pedig csak ezután mutatkoznak meg, így az sem biztos, hogy indokolt a feltételes mód, és végül mégis lesznek áremelések.

Szakértők máris azt borítékolják: a hitelek egyáltalán nem biztos, hogy olcsóbbak lesznek, vagy ha igen, lehet, hogy csak ideig-óráig. Hiszen az új bankadó mértékét nem a – bukaresti kormány szerint manipulálható, és állítólag mesterségesen magasan tartott – ROBOR-hoz kötik, hanem egy új mutatóhoz, amelyet a bankok közötti ténylegesen megvalósult lejtranzakcióknál alkalmazott kamat átlagaként határoznak meg. Annak szintjét pedig a ROBOR-hoz hasonlóan a piac határozza meg, és még ha ma alacsonyabb is, mint az irányadó bankközi kamatláb, nehéz megjósolni, hogy mit hoz a holnap. Ráadásul igaz, hogy a pénteki kormányülésen a korábbi 1,2 százalékról 0,4 százalékra csökkentették a banki aktívákra kirótt adót, de ez még így is egyike a legmagasabbaknak a térségben, csak Lengyelországban magasabb, 0,44 százalék. Vagyis ha kisebb is, és bizonyos feltételek mellett még tovább csökkenthető, de attól még bankadó, és ahogy lenni szokott, azt végül a lakosság, ez esetben a bankok ügyfelei fizetik meg.

Nagy kérdés ugyanakkor, hogy tanult-e a kormány a történtekből, fog-e ezentúl konzultálni az érintett felekkel, mielőtt derült égből villámcsapásként olyan sokkhatásoknak tenné ki őket, mint ahogyan az a 114-es rendeletbe foglalt intézkedések esetében történt. Sajnos nemigen hisszük, hogy így lenne. Nem ez az első alkalom ugyanis, amikor az üzleti szféra határozottan kiállt a konzultáció szükségessége mellett, és nem az első eset, hogy a vállalkozói szövetségek síkra szálltak amellett, hogy a mindenkori kormányok ne módosítsák egyik napról a másikra és kényük-kedvük szerint a jogszabályokat, mert nem lesz jó vége.

A nagy kapzsiságnak most visszakozás lett a vége, és ugyan a 2019-es évi állami költségvetés nem számol a kapzsisági adóból és társaiból befolyó összegekkel, a fiókok mélyén lapuló vázlatokban egészen biztosan lemodellezték, hogy mennyit hoz az államkasszába, és ez az összeg most zsugorodott. Így pedig egyre biztosabb, hogy a tervezett kiadások mellett a költségvetési hiány meghaladná az év végén a kritikus 3 százalékot. Hacsak le nem vágnak a kiadásokból. Kampányév lévén a fizetésekhez, üdülési csekkekhez biztos nem nyúlnak, és a nyugdíjemelésről sem mondanak le, így maradnak a beruházások, amelyek amúgy sem valósulnának meg maradéktalanul, amikor az országnak csak márciusra lett költségvetése, az autópályák pedig csak papíron épülnek tovább.
De ezen már senki sem lepődik meg.