2009. július 14., 11:102009. július 14., 11:10
Az alternatív energiaforrások korlátlan és olcsó hozzáférhetősége ugyanis még a távolba vész, az pedig egyértelmű, hogy dőreség lenne kizárólag Oroszországra hagyatkozni a növekvő európai földgázéhség csillapítására. Moszkva ugyanis az immár évek óta szinte rituálisan megismétlődő színjáték révén, amelyet orosz–ukrán gázvitaként szokás emlegetni, elvesztette szavahihetőségét – egyértelmű, hogy a vitát csupán erődemonstrációnak szánja, amellyel egyrészt Kijev pórázát próbálta szorosabbra húzni, másrészt Európának kívánta megmutatni, mire is mennének az orosz energiahordozó nélkül.
A taktika viszont fordítva sült el – az orosz gáztól függő országok öszszezártak, és eldöntötték, hogy többleterőfeszítéssel ugyan, de mégis inkább más, biztonságosabbnak tűnő forrásokból kívánják fedezni szükségleteiket. Talán nem túlzás kijelenteni: a tegnapi aláírási ceremónia majdnem úgy érinti Moszkvát, mintha tavaly az EU gyors reagálású erői megjelentek volna Grúziában, hogy megálljt parancsoljanak a megszálló orosz csapatoknak. Oroszország számára nem csupán presztízskérdést jelent ugyanis az, hogy szinte monopolhelyzetben legyen a földgázszolgáltatás és -tranzit terén: a stratégiai befolyás mellett óriási anyagi hasznot is hajt.
Márpedig a Nabucco lehetővé teszi a még ma is orosz befolyási övezetbe tartozó, de az energiahordozó-export terén már Oroszország riválisaként fellépő közép-ázsiai exszovjet köztársaságok számára, hogy az orosz tranzitköltségektől megszabadulva közvetlenül értékesítsék a földgázt Európa számára. Ennek megtorpedózása pedig továbbra is stratégiai érdek Moszkva számára, ami arra kell hogy késztesse az érintett országokat, hogy a lehető legnagyobb eltökéltséggel fogjanak hozzá a vezeték megépítéséhez. A geopolitikai játszma ugyanis most már tényleg komolyra fordult. A tét az energetikai – hosszabb távon pedig talán a politikai függetlenség.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok