Mire hajt az MSZP?

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke bocsánatot kért, amiért a párt a kettős állampolgárság ellen kampányolt a 2004. december 5-i népszavazás előtt. Akár azt is mondhatnánk, hogy végül is jobb későn, mint soha, ahogy a kommunista MSZMP utódja a (vad)kapitalizmus egyik leghűbb hívévé vált, úgy a nemzeti kérdésekben eddig érzéketlen párt arra is rájöhetett, hogy egységes, 13–14 milliós magyar nemzetben gondolkodni nem feltétlenül egyenértékű a revizionista fasizmussal.

Balogh Levente

2013. január 18., 08:022013. január 18., 08:02

Egy baj van ezzel a bocsánatkéréssel: kései, és nem is igazán tűnik hitelesnek. Nem most kellett volna megkövetnie Mesterházynak a határon túli magyarokat a „23 millió románozásért”, amikor már mi is szavazhatunk a magyarországi választásokon, hanem legkésőbb akkor, amikor a párt élére került.

Nem tette meg, így egyértelmű, hogy a bocsánatkérősdivel immár a jövő évi magyarországi választásokra spekulálnak. A hirtelen jött nemzeti felbuzdulás oka az lehet, hogy az MSZP-nek a saját oldalán is kihívói vannak, így jól jöhetnek a korábban tehertételnek tekintett határon túliak voksai is. Ami ennél is érdekesebb Mesterházy erdélyi látogatásában, az, hogy az MSZP az RMDSZ-szel írt alá partneri megállapodást. A kérdés most az, hogy az RMDSZ csak ráijeszteni akar-e a Fideszre, hogy az lássa, van alternatívája, ha már inkább az RMDSZ itteni ellenzékét tekinti partnernek.

Emellett úgy gondolkodik: nem árt jóban lenni az MSZP-vel, hiszen jövő tavasszal akár még kormányra is kerülhet. (Meg persze az anyagi támogatás sem jön rosszul, most, hogy  nincs benne a bukaresti kormányban, és Budapestről sem az RMDSZ feneketlen zsákjába ömlik a támogatás – olybá tűnik, mintha az MSZP éppen kilóra venné meg a szövetséget.)

A másik lehetőség az, hogy a partnerséget hosszú távúra tervezi, hogy így álljon bosszút a Fideszen, és ha nem is buzdítja szavazótáborát az MSZP-re történő voksolásra– ennyire azért talán nem rugaszkodtak el a valóságtól a szövetség vezetői – de arra igen, hogy inkább ne vegyen részt a magyar választásokon, ami szintén nem jó az itt népszerű magyar kormánypártnak. Azért kíváncsiak vagyunk, mit szólnak a köpönyegét megfordító baloldallal való összebútorozáshoz az RMDSZ még meglevő szavazói.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Első az erdélyi magyarok érdeke
Első az erdélyi magyarok érdeke
2025. július 29., kedd

Első az erdélyi magyarok érdeke

2025. július 25., péntek

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Trump a háborút választotta?
Trump a háborút választotta?
2025. július 18., péntek

Trump a háborút választotta?

2025. július 15., kedd

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Székelyföld és a román futball agresszorai
2025. július 14., hétfő

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig
2025. július 11., péntek

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?
2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével