2012. január 30., 09:522012. január 30., 09:52
A bennem rejlő hatalmas lehetőség nem képességeimből, tehetségemből fakad, s még csak kompetenciáim jövendőbeli fejlesztésének sem függvénye. Egy olyan országban, ahol közgazdászból és jogászból is lehet egészségügyi miniszter, erdőmérnök dirigálhat teátrumot, s zootechnikus vált jogászt egy vidéki filharmónia élén, talán nekem is tartogat még nem várt fordulatokat az élet. Lehetnék művelődési miniszter vagy legalábbis államtitkár a tárcánál, hiszen szenvedélyes irodalomfogyasztó vagyok, rajongok a minőségi színházért, szeretem a dzsesszt és a progresszív rockot, és senki sem tudná elhitetni velem, hogy Velázquez Puskás csapattársa volt a Real Madridban.
Vagy vezethetnék egy megyei állat-egészségügyi igazgatóságot, hiszen volt két kutyám és egy macskám, olvastam Joy Adamson könyveit, s a zoológia volt egyik kedvenc tantárgyam. Rám lehetne bízni akár a gazdasági tárcát is, ugyanis takarékosságom közismert, másfél évtizede rendszeresen kölcsönzök kollégáknak, barátoknak, s nem emlékszem rá, hogy bármelyik hitelem is bedőlt volna. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy számolni kellene velem a veszteséges állami vállalatok vezérigazgatóinak kiválasztásánál, mivel jelenleg is cégvezető vagyok, nyereséges a gondjaimra bízott vállalkozás, az pedig, hogy öt vagy ötezer embert dirigálok, igazán részletkérdés.
Egyébként meg úgyis egy kedves idősödő ismerősöm módszerét követném, akit a pártiskola elvégzése után a megyei munkaerő-elosztó hivatal igazgatójának tettek meg az ötvenes években. „S hogy boldogult a hivatalban bőripari szakmunkásként?” – szegeztem neki a kérdést. „Volt ott elég szakember, aki értette a dolgát. Én nem szóltam bele a munkájukba, inkább a takarítónőket irányítottam, hogy mindig tisztaság legyen” – hangzott X bácsi karakán válasza.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.