2011. augusztus 09., 09:492011. augusztus 09., 09:49
Amikor az egyik nagyszünetben kiöntötte nekem a lelkét, akkor viszont „csak” osztályfőnök volt, ami ugyebár tanügyi és nem társadalmi funkció. És neki épp ez volt a baja: elmondta, hogy kifejezetten ódzkodik, már-már szégyell hazamenni a falujába, a korosztályából ugyanis mindenki valaki, csak ő nem. Pedig hát néhány éve még épp fordítva volt…Én igyekeztem együtt érző képet vágni, habár a mosolygást elég nehéz volt visszagyűrnöm. Sajnáltam szegényt, hogy ilyen botorságok miatt szenved, ugyanakkor örültem is, hogy végre elértük ezt a – normálisnak hitt – állapotot, amikor a különböző funkciók a magánszférához tartoznak.
A történethez hozzátartozik, hogy a „gyónás” után nem sokkal a kollégámból ismét lett valaki: járása rögtön ruganyosabbá vált, néhány ránca azonnal kisimult, és valószínűleg ismét jókedvűen látogatta meg időnként a szülőhelyét. Tény, hogy kettőnk közt többé nem merült fel ez a téma – bokros teendői miatt nem is volt ideje holmi beszélgetésekre.
Most így, közel húsz év távlatából szánom-bánom naivságom bűnét, nem is értem, hogy lehettem ennyire hiszékeny. (Egyetlen vigaszom, hogy valószínűleg nem voltam egyedül, aki elhitte, hogy nagyot fordult a világ kereke. De soványka kis vigasz, és ma már szánalmasan is hat ezzel mentegetőzni.) Viszont ismét eljutottunk oda, hogy mindenki valaki akar lenni: a lépcsőházfelelősnek is kijár az elnök úr megszólítás, sőt – ez afféle újabb divatnak tűnik –, minél kevesebb ember fölött „elnököl” valaki, annál inkább így szólíttatja magát, illetve – ez az, amire új divatként utaltam – ha magáról beszél, akkor a harmadik személyt használva elnökurazza önmagát. Úgy is mondhatnám, boldogult Hofi Gézát parafrazálva, aki szerint az egy főre eső bunkó két bunkó, hogy manapság az egy főre eső elnök két elnök. Jó tudni, hogy ínséges időkben legalább elnökökben nem szenvedünk hiányt... Sőt szép összegeket takaríthatnánk meg, ha a család- és keresztnevet elhagyva csak számoznánk a sok elnököt. Mennyivel könnyebb lenne az életünk, és mennyivel több boldog ember jutna egy-egy boldogtalanabb főre!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!