Mindenki egyért

 Nem is az, amit mondott, hanem a megjelenítés volt már elsőre gyanús, a heherészés és a nádpálcát helyettesítő ujj ugyanis inkompatiblis egymással, de az is eléggé különös, hogy egy állam elnöke annyi politológiai tudással se rendelkezzék, hogy a szociálist ne tévessze össze a szocialistával. Igaz, lehet neki némi gyűlölete a huszonharmadik éve levitézlett társadalmi rendszerrel szemben, hiszen amíg huszonvalahánymillió ember örülhetett, ha kétévente átmehetett a határ másik oldalán fekvő községbe, addig őt távoli vizekre, kies napnyugati kikötőkbe hajszolta az öntudatos kötelességteljesítés. Hogy vágyhatott szegény a bezártságra, a napi áramszünetekre, sorban állásokra és hasonló, mára már elfeledett nyalánkságokra.

Biztos ezért fenyegetőzött göndör kacagással, nehogy már azt higgyük… Ő tudja, mire gondolt, agyának tekervényes útjai kifürkészhetetlenek. De apropó, távoli vizek: Japán elég távol van, szocialistának sem mondható, hisz élén a császár áll, az állam viszont kiáll minden egyes polgárának érdeke mellett. Annak a húszéves diáklánynak is post mortem igazságot szolgáltat, aki eljött Bukarestbe japán nyelvet tanítani a vakációban, de csak a reptér melletti erdőig jutott, ahol egy szerencsétlen kis erőfitogtató megfojtotta, majd megerőszakolta és bedobta egy bokor alá.

A japán állami hatóság ugyanúgy kiállt a jó szándékú, ám hiszékeny fiatal lány mellett, mint a második világháború után az akkor országló császáruk érdekében: az uralkodót nem engedték elmenni a nemzetközi törvényszék elé, mondván, hogy isteni eredete miatt nem vonható felelősségre holmi háborús bűnökért, a diáklányért „cserébe” pedig tájainkra csak akkor jön majd egy-egy japán, ha nagyon szükséges, és akkor is szigorú őrizetet rendeljen ki mellé a saját polgáraival amúgy nem törődő román állam. Mennyi is Japán lakossága? Végső soron mindegy, a lényeg, hogy egyenként mindenki számít az államnak. Igen, ezt nevezném bátran országimázsnak!