Balogh Levente

Balogh Levente

Milyen értékek fontosak az Európai Néppártnak?

2019. március 08., 10:542019. március 08., 10:58

2019. március 08., 10:542019. március 08., 10:58

Romániában az elvileg az európai konzervatív és kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppárt (EPP) egyik tagja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Ludovic Orban éppen most jelentette be, hogy nagyon nem szeretne egy másik EPP-tagpárttal, az RMDSZ-szel közösen kormányozni. Egyúttal ismét kirohant a magyar kisebbség ellen: elfogadhatatlannak mondta a magyar közösség nemzeti jelképeinek használatát, és „provokációnak” nevezte a magyar jogköveteléseket.

Ehhez képest az EPP legnagyobb gondját a jelek szerint éppen az jelenti, hogy kizárja-e soraiból a Fideszt, büntetendő a magyar kormány kampányát, amelyben Soros György és Jean-Claude Juncker arcképével illusztrált plakátokon bírálja Brüsszelt és a bevándorlás bátorítását.

A magyarországi kampányok már korábban is számos bírálatot váltottak ki. Hogy éppen a mostani kapcsán érzik úgy egyesek az EPP vezetői közül, hogy betelt a pohár, vélhetően annak tudható be, miszerint Budapest az EU vezetőit kritizálja, különös tekintettel Jean-Claude Junckerre, aki ráadásul az EPP színeiben politizál. Másrészt meg az EP-választási kampánynak, amelyben inkább a külső bírálóknak akarnak megfelelni, jelezve: a kampány nem a Néppárt hivatalos álláspontját képviseli. A helyzet meglehetősen sajátságos. Tény, hogy a néha túlzásokba eső magyarországi kampány meglehetősen egyszerű (mondhatnánk azt is: egybites) üzenetekkel operál, és a belpolitikai ügyek helyett nemzetközi témákra fókuszál, ugyanakkor ennek az egyik legfőbb oka, hogy otthon igazi ellenfele jelenleg sincs a kormánynak. Ilyen körülmények között a tábor nehezen lenne egyben tartható az ellenzék démonizálásával, hiszen annak pártjai folyamatosan megteszik azt a szívességet, hogy önmagukat járatják le. Ezért nyúltak a kormányoldal kampánygurui ismét az eddig sikeresnek bizonyult bevándorlási kampányhoz. Meg azért is, mert az is tény, hogy az Európai Bizottság Junckerrel az élen 2015 óta sem volt képes igazán életképes megoldással előállni a hol enyhülő, hol fokozódó migrációs nyomásnak. A másik fontos ok az, hogy a magyar kormányfő a migráció ügyében képviselt markáns álláspontjával európai politikai tényező lett, és ezt is igyekeznek kiaknázni. Elvégre a saját és az EU-s határok védelme fontos európai ügy, akárhogy is igyekeznek ezt egyesek tagadni.

Az EPP-ben egyesek számára a jelek szerint a brüsszeli kapkodásnak és tökéletlenségnek az azért felelős illetékesek orra alá dörgölése (még ha az valóban meglehetősen karcos hangnemben és túlzásoktól sem mentesen történik is) jóval nagyobb bűn, mint az uszítás egy őshonos kisebbség ellen, az, hogy a Néppárt egyik tagja tűzzel-vassal küzd a kisebbségi jogok kiterjesztése, egyáltalán szavatolása ellen. A román PNL ugyanis már hosszú ideje pontosan ezt teszi. A magyar származását és unitárius vallását a román nagyközönség szemében mindenképpen „ellentételezni” szándékozó Ludovic Orban vezérletével a párt a legdurvább sovinizmus zászlóvivőjévé vált, és politikájának egyik fő irányvonalává tette a magyarellenességet. Az élen haladt minden olyan kezdeményezésben, amely a magyar közösség nyelvi és kulturális jogainak megtorpedózását célozta, és ezzel Orban pártelnök fű-fa előtt még dicsekedett is. Ehhez képest egyelőre nem tudunk arról, hogy a PNL ellen bármilyen fegyelmi eljárás zajlana uszítás miatt.

Persze tudjuk, hogy a Néppárt ma már távolról sem csupán valóban konzervatív és valóban kereszténydemokrata pártokat tömörít, támogatottságának növelése érdekében főleg Észak-Európából számos olyan, kisebb pártot fogadott soraiba, amely a mi fogalmaink szerint inkább liberális vagy balliberális elveket vall. Ennek a következménye, hogy a néppárti vezetőknek most lavírozniuk kell. Ugyanakkor amennyiben a magyar kormánypártot valamilyen formában elmarasztalják – vagy egyenesen kizárják, ami az önpusztító ostobaság mintapéldája lenne –, a román nemzeti liberálisoknak pedig egyetlen hajuk szála sem görbül, és még csak pellengérre sem állítják őket amiatt, hogy saját országuk polgárait, egy őshonos nemzeti közösség ellen hergelik, és annak ellehetetlenítésén ügyködnek, akkor igencsak kérdésessé válik, hogy valójában milyen értékeket vall magáénak a „konzervatív és kereszténydemokrata” tömörülés.
Vagy inkább nagyon is egyértelművé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Magyar EU-elnökség: erős diplomáciai kezdés, erős ellenszél

Sikerült elérni, hogy igencsak nagyot szóljon a soros magyar EU-elnökség első hete, Orbán Viktor Kijevtől Moszkván és Pekingen keresztül Washingtonig tartó körútja és a Patrióták Európáért EP-frakció megalakítása azóta is vezető téma a világsajtóban.

Makkay József

Makkay József

Többet ér a medve élete, mint az emberé

Szappanoperához hasonlít a romániai politikai osztály viszonyulása a túlszaporodott medveállományhoz. Miközben a környezetvédők bagatellizálják a problémát, újabb és újabb emberáldozatok jelzik, hogy a vadgazdálkodást kivették a szakemberek kezéből.

Ábrám Zoltán

Ábrám Zoltán

Foci-e a futball?

Egy korábbi, a 2018-as világbajnoki döntő után megszülető írásomban feltettem az első látásra ügyefogyottnak tűnő kérdést: Kik nyerték meg a focivébét?

Balogh Levente

Balogh Levente

Konzultációs színjáték, elnökválasztási figyelemelterelés

A közmondásból ismert helyzetbe hozta magát Macrel Ciolacu miniszterelnök az elnökválasztás időpontjáról kezdeményezett egyeztetéssel: megásta a vermet a koalíciós partner liberálisoknak, majd ezt követően határozott, peckes léptekkel belegyalogolt.

Makkay József

Makkay József

A zöld álmok és a való élet viszonya

Nem fogjuk túlélni ezt a ,,zöld őrületet” – fakadt ki idén tavasszal egy francia traktoros tüntető Párizs külvárosában, amikor az újságírók arról faggatták, mi a gazdákra leselkedő legnagyobb veszély.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Bukás

Mint általában oly sokszor, a nemzeti kisebbségek nyelvén tanuló diákok román nyelv és irodalomból írt érettségi dolgozatainak javítása körüli mizéria közepette sem könnyű rámutatni a felelősökre, viszont azért mégsem annyira bonyolult a képlet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Egy félidő a pokolban

Azért a fene gondolta volna, hogy az előző foci Eb-hez képest – legalábbis a hivatalos „könyvelésben” rögzített eredmény szerint – jobb magyar szereplés után keserű szájízzel marad az ember Szoboszlaiék kontinensbajnoki kalandjának vége után.