Merre néz a P betű?

Nagy kő gördült le a szívemről, hogy a gyermek jól teljesít az iskolában, mert az otthoni gyakorlás nemes szülői kötelesség, de számomra nemcsak gyötrelem, hanem teljesen kivitelezhetetlen. Mert ez nálunk körülbelül így zajlik: fordítva írják a P betűt, mondom én, csak úgy önszorgalomból, mert Zsófi is csak önszorgalomból ír, valójában azt játssza, hogy ír, de gondolom, nehogy rossz beidegződés maradjon. Nem, így írják, mondja ő. Nem, mondom én, fordítva, tudod, az udvar felé néz, nem, de, nem, de, aztán feladom, mert esetleg tekintélyelvű módszerekkel tudnám ledorongolni, de az nem meggyőzés.

Mondjuk, milyen észérvekkel tudnám bizonyítani, hogy merre néz a P betű. Még egészen kicsi volt, amikor rávezetett, hogy az anya szeretni való, és nem okoskodni. Zokogva mesélte, hogy a barátnője látta, lezuhant egy angyal az égből, és véres volt a szárnya. Egy fehér galamb volt, mondtam én vigaszképpen, angyal, mondta ő, kinek hiszel, nekem vagy Rebinek, hát persze, hogy Rebinek, mondta ártatlanul. Na, ezért örülök, hogy nem kell közösen gyakorolni otthon, egyelőre.

Mondjuk, Zsófinak tényleg megvan az a képessége, hogy fején találja a szöget. Egészségnevelő előadás volt Árkoson, és megkérdezték a gyerekeket, hogy ki mit reggelizik, tojást, mondta az egyik apró lurkó, tojást, mondták utána még öten, majd Zsófi következett, és rávágta, hogy ami jut. Ami ugyan nem vetett ránk túl jó fényt, de igaz volt. Aztán otthon hallgatta csendben végig, hogy a konyhában, habverővel a kezemben osztom az észt, és mondom, hogy elegem van a politikából, hogy velem nem törődik senki, engem nem képviselnek, csak egy szavazógép vagyok szerintük, hogy kiábrándító, és nincs alternatíva, csak az ígérgetés, meg a riogatás.

És Zsófi nagyon csendesen szólt rám, és teljesen lehengerelt, azt mondta: anya, ha ilyen jól tudod, miért nem csinálod te. Erre teljesen magától jött rá, nem engem idézett, mert ezt eddig még soha nem mondtam neki. Esetleg bevethetem, ha mégis sor kerül a közös gyakorlásra.