Balogh Levente

Balogh Levente

Megingott világrend

2023. november 03., 11:052023. november 03., 11:05

2023. november 03., 19:002023. november 03., 19:00

Az ukrajnai háború után most az Izrael ellen a Hamász által elkövetett gyáva és barbár terrortámadás nyomán indított megtorló művelet farvizén zajló események is megerősíteni látszanak: megingóban, felbomlóban a 20. század közepe óta kialakult világrend.

Arról a világrendről van szó, amelyet a második világháborúban győztes hatalmak hoztak létre, és amelynek őrévé az ENSZ-t kívánták megtenni, azzal a jelszóval, hogy a különböző konfliktusokat a nemzetközi közösség egyesített erőfeszítései révén próbálják megelőzni, illetve rendezni. Mindez persze papíron jól is hangzik – csak természetesen a világszervezetet az azt létrehozó nagyhatalmak mindvégig igyekeztek saját geopolitikai érdekeik érvényesítésére felhasználni.

Most az ENSZ – az az intézmény, amelynek Izrael bizonyos értelemben a létét köszönheti – oda jutott, hogy az izraeli kormány kitiltja az országból a szervezet alkalmazottait. 1947-ben ugyanis még az Egyesült Államok dominanciája érvényesült a világszervezetben, így a többség megszavazta a zsidó állam – és mellette egy palesztin – létrehozatalát.

Mára viszont sok év alatt oda jutottunk, hogy a felduzzadt létszám és a feltörekvő regionális hatalmak érdekei nyomán az ENSZ nem hogy nem állt be egyértelműen Izrael – és az Izraelt patronáló Washington – mögé, hanem egyenesen olyan határozatot fogadott el, amely a fegyverszünet szorgalmazása mellett inkább a zsidó államot ítéli el a Hamász felszámolására indított megtorló akció miatt ahelyett, hogy a terrorszervezetet állítaná pellengérre az ártatlan civilek lemészárlásáért. Ezzel a világszervezet gyakorlatilag a Hamászt Irán mellett „társfinanszírozó” Katarban székelő Al-Dzsazíra hírtelevízió narratíváját vállalja fel, amely úgy számol be „Izrael Gáza elleni háborújáról” – ahogy az Ukrajna elleni orosz invázió mintájára a Hamász ellen indított megtorlást emlegeti –, hogy rendszerint elfelejti megemlíteni annak kiváltó okát, a Hamász terrortámadását.

Az ENSZ-ben megmutatkozó geopolitikai törésvonalak mentén is egyre inkább kirajzolódik, hogy a globális amerikai – és közvetve a nyugati – dominancia visszaszorulóban van. És ha nem lenne elég a Kína jelentette kihívás – Oroszország ugyan szintén kihívónak minősül még, de egyre inkább eltűnik Kína árnyékában, hiszen már arra szorul, hogy az ukrajnai háborúhoz olyan latorállamoktól kérjen fegyvereket, mint Irán vagy Észak-Korea –, már az eddigi szövetséges Törökország is egyre hangosabban és határozottabban tér el a Washington által diktált narratívától.

Minden jel arra mutat, hogy a már régóta regionális középhatalmi szerepre törekvő Recep Tayyip Erdogan török elnök úgy érzi: az Egyesült Államok pozíciói megingóban vannak a térségben, ezért lépni akar, mielőtt az évszázados rivális Oroszország, esetleg Irán, Szaúd-Arábia vagy a régióban a pozícióit már építgető Kína betölthetné az űrt. Ennek tudhatók be Erdogan és a török kormány harcias Hamász-párti nyilatkozatai, illetve az, hogy a török elnök nemrég – Gáza mellett – olyan európai településeket is megemlített, amelyek valamikor török uralom alatt álltak. Ezek csak részben szólnak a nacionalista, konzervatív, vallásos török választópolgárokhoz – az Izraelt keményen ostorozó megnyilatkozások és az, hogy a Hamász terroristáit a szülőföldjüket védő harcosoknak minősítette, Erdogan azon szándékát jelzik, hogy megnyerje az arabok szimpátiáját Törökországgal szemben, amely gazdasági és politikai befolyását is szeretné újra kiterjeszteni a térségben.

Kérdéses ugyanakkor, hogy ez mennyire lesz sikeres, hiszen a térség arab országai az első világháború után éppen az ugyan szunnita muzulmán, de etnikailag mégiscsak eltérő Törökország uralma alól szabadultak fel – más kérdés, hogy a Nyugat azóta még nagyobb mumus az arabok szemében, hiszen a törökök elleni arab felkelésért cserében megígért arab függetlenség helyett a térség kvázi gyarmati felosztása következett Nagy-Britannia és Franciaország között a hírhedt Sykes-Picot egyezmény nyomán. Az minden esetre jelzésértékű, hogy a NATO második legnagyobb haderejével rendelkező, 82 milliós Törökország enyhén szólva is más napirendet követ a Közel-Keleti térségben, mint a katonai szövetség legnagyobb haderejével bíró Egyesült Államok és a többi nyugati szövetséges tagállam.

Mindeközben a Nyugat sincs már egységes állásponton arra nézvést, hogy a Hamász terroristáinak agressziója vagy az arra adott izraeli válaszcsapás inkább elítélendő. A nyugati országok kormányainak jelentős része nem mer vagy nem is akar a kellő határozottsággal fellépni az antiszemitizmus, illetve a Hamász terroristáit éltető szimpátiatüntetések ellen – vagy azért, mert nem akarja elveszíteni az immár tömegesen jelen levő, ezért tényezővé vált muzulmánok szavazatait, vagy azért, mert a nemzetközi baloldal részeként maga is a primitív Izrael-ellenesség tanait vallja. Eszerint Izrael „apartheidállam”, amely elnyomja szegény jogfosztott palesztinokat, erre pedig az egyetlen megoldás a kétállami – vagyis az önálló Palesztina létrejötte.

Ami szépen hangzik – csak éppen az arabok azok, akik következetesen elutasítják az 1937-es első, Peel-féle javaslattól az 1947-es ENSZ-határozaton át addig, hogy a Hamász és a hasonszőrű terrorszervezetek, valamint az őket pénzelő Irán teokratikus vezetése a mai napig nemes egyszerűséggel kétségbe vonja Izrael állam létezéshez való jogát. A palesztin civilek életének védelme természetesen kiemelten fontos az izraeli műveletek során – ezért is lenne időszerű, hogy a Hamász ne használja őket élő pajzsként az eleve közintézményekbe telepített hadállásai védelmére.

Mindezen tények azonban a jelek szerint nem zavarják az európai és egyesült államokbeli baloldali politikusok és „haladó értelmiségiek” jelentős részét abban, hogy Izrael-ellenességben a legvadabb antiszemita neonácik és az iszlám világuralmára törekvő szélsőségesek mellé sorakozzanak fel, ami csak tovább növeli a meghasonlást a nyugati társadalmakban, és gyengíti őket, alaposan megnehezítve, hogy felkészüljenek a világban bekövetkező változásokra.

A közép-európai térséget, amelyben élünk, kiemelten érintik a geopolitikai mozgások, hiszen mindkét válsághelyszínhez közel van: Ukrajna a közvetlen szomszédunk, és Izrael sem nevezhető beláthatatlan távolságban fekvő országnak. Az itt elhelyezkedő országok jövőjét nagyban befolyásolja, hogy milyen viszonyt ápolunk a térségben jelenleg jóformán korlátlan befolyást gyakorló, de bizonytalan jövőjű Egyesült Államokkal, illetve azokkal a közép- vagy nagyhatalmakkal, amelyek várhatóan jelentősebb befolyásra tesznek szert a térségben.

Mint látható, Románia egyelőre mindent egy lapra tesz fel, és biztonságát kizárólag az Egyesült Államokhoz köti – az EU ezen a téren nemigen rúg labdába –, miközben Magyarország amellett, hogy továbbra is a nyugati politikai és biztonsági szövetség tagja, konfliktusokat is hajlandó felvállalni annak érdekében, hogy jövőjét bebiztosítandó a feltörekvő hatalmakkal is korrekt gazdasági, kereskedelmi viszonyt ápolhasson, szavatolandó az energiaellátást és a gazdaság működőképességét – ezt szokás áramvonalasan haladó körökben „diktátorokkal való barátkozásként” emlegetni. Az, hogy melyik a nyerő stratégia, csak némi idő elmúltával derül majd ki – az előjelek alapján nem kell sokat várni rá.

De annyi már most kijelenthető, hogy nem árt, ha az illetékesek odafigyelnek arra, milyen folyamatok zajlanak a világban, a szűkebb régióban, a szomszédságban és a Föld túloldalán is, és igyekeznek a politikai és gazdasági szövetségek megerősítése mellett újabbak keresésével is időben felkészülni a változásokra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.

Páva Adorján

Páva Adorján

Székelyföld és a román futball agresszorai

Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A „Fogjuk meg, s vigyétek!” politikájától az „Utánam, vitézek!” politikájáig

Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kit és hogyan büntessünk a megszorítások miatt?

Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.