Holott a jelek szerint a két-három napig tartó villámháború terve befuccsolt, így nehéz megjósolni, mi lehet a háború kimenetele, de azért sejthető. A kemény ukrán ellenállás dacára ugyanis az oroszok haditechnika- és létszámbeli fölénye, ha lassan is, de megmutatkozik, és egymás után esnek el az ukrán városok, hiába dekorálják ki egyesek a profilképüket ukrán zászlóval. Ez ugyanis nem váltja ki azt, hogy a Nyugat – amúgy nagyon helyesen – katonai támogatást nem nyújt Ukrajnának, csak kisebb mértékű fegyverszállítással és Moszkva elleni szankciókkal reagál.

Mindemellett egyértelmű, hogy minden nap, ameddig az ukrán védők kitartanak, tovább csökkenti Oroszország gazdasági erejét és Vlagyimir Putyin ázsióját, és erősítheti az ukránok tárgyalási pozícióit. Az is bizonyos, hogy az orosz agresszió felrázta és szorosabb egységbe kovácsolta a NATO-t, és olyan, semleges országokat is Moszkva ellen fordított, mint Svájc, Svédország vagy Finnország.

Csakhogy a szintén világhatalmi szerepre törő Kínát és Oroszországot is közelebb sodorta egymáshoz. Bár egyes beszámolók szerint Peking is egyre kritikusabban szemléli az orosz inváziót, azt se felejtsük el, hogy ahogy az orosz vezetés, úgy Kína is szeretne véget vetni annak a világrendnek, amelyben a Nyugat diktálja a játékszabályokat. Ráadásul az Ukrajna elleni orosz akció sikerességének fényében mérlegeli azt is, hogy mekkora kockázata lenne egy Tajvan visszafoglalását célzó hadműveletnek.

Peking már régóta új biztonsági rendszert szeretne a világban, arra hivatkozva, hogy Kína nem fogad el egy olyan rendet, amelynek a kidolgozásában nem vett részt, az új rendszerben pedig maximálisan figyelembe kell venni a kínai biztonsági érdekeket is – amelyekbe a legkevésbé sem fér bele, hogy a Csendes-Óceán túlsó partjáról Washington akarjon beleszólni abba, hogy Tajvan önálló marad, vagy visszatér Peking uralma alá.

Hasonló okokat emlegetett Putyin is az Ukrajna elleni invázió elrendelésekor, és egyelőre bizonytalan, hogy a Nyugat ez ellen képes érdemben tenni, pedig azt mindenképpen meg kellene akadályozni, hogy Ukrajnán kívül bármely európai országra rátehesse a kezét. Egyébként Putyin érvelését sok magyar is megértéssel fogadta. Pedig mi jobban tesszük, ha nem az orosz biztonsági igények miatt aggódunk, hanem a magyarok, a Kárpát-medence és az egész közép-európai régió biztonságáért. Putyin mostani támadásával annyiban elszámította magát, hogy miközben korábban fölöslegesnek és idejétmúltnak nevezte a NATO-t, Oroszország jelenlegi lépése épp hogy a katonai szövetség létjogosultságát igazolja. És a közép-európai nemzetek azért támogatják az uniós szankciókat, mert nem orosz hegemónia alatt képzelik el a jövőjüket. Mint ahogy persze a többség más hatalom előtt sem szeretne vazallusként hajlongani.

Persze azért nem ártana egy kicsit magukba szállniuk mindazoknak, akik háborús retorikába hergelték magukat, és nem csupán fegyverszállítással, de akár katonai beavatkozással is segítenék Ukrajnát. Ezzel ugyanis senkinek sem segítenek, de legalább saját országukat is veszélyeztetik, és csökkentik a háború végeztével a mindenki számára legelfogadhatóbb rendezés esélyét.

Amúgy érdekes felvetés Ukrajna elnöke részéről, hogy országát az EU vegye fel sürgősségi eljárással. Ennek realitását jól jelzik az EU-s illetékesek és a nyugat-európai kormányok egyes képviselőinek udvarias elhárító nyilatkozatai, hiszen Ukrajna jelenleg aligha felel meg a csatlakozási feltételeknek, ráadásul hadviselő állam.

Mindemellett fontos, hogy több ország – köztük Magyarország is – közölte: támogatja, hogy Ukrajna tagjelölti státust kapjon, hiszen mégiscsak lényeges jelezni, hogy az EU kapui nyitva vannak Kijev előtt. Persze mint tudjuk, a belépéshez vezető út nem könnyű, és számos feltételt kell teljesíteni.

De ha az ukrán kormány valóban elkötelezett az európai értékek, köztük az emberi és kisebbségi jogok mellett, ám tegye meg az első lépést, hogy ezt bizonyítsa: a lehető leghamarabb semmisítse meg az országban élő őshonos kisebbségek ellehetetlenítését és felszámolását célzó, diktatúrák gyakorlatát idéző, soviniszta nyelv- és oktatási törvényt, és vállalja nemzetközi szerződésben, hogy soha többé nem fogad el hasonlót.