Markó Béla
Fotó: MTI/Kiss Gábor
FÓRUM – Markó Béla utóbbi köteteiben (Bocsáss meg, Ginsberg, 2018, illetve Egy mondat a szabadságról, 2020) erőteljesen foglalkozik az 1989. decemberi forradalommal.
2021. december 18., 20:292021. december 18., 20:29
Forradalmi erotika című verse teljes terjedelmében olvasható a világhálón, megjelent a Bárka című irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat 2020/5-ös számában, amelyből csupán szövegszerűen idézek: „Részt venni vagy kimaradni egy forradalomból mindenképpen lelkiismereti kérdés. (...) Én például ott voltam a tüntetők között a városháza előtti téren, csak végül mégis hazamentem egy félórával azelőtt, hogy belelőttek a tömegbe. Vagyis részt is vettem, nem is. (...) Este aztán természetesen visszamentem, és kint voltam másnap reggel is a legelsők között, de ha előző napon mindenki hazamegy, akárcsak én, nem lett volna forradalom. (...)
(...) Közben a főtéren már összeszedték a halottakat és sebesülteket, ezt onnan tudtuk, hogy megrettenve, sárosan, ahogy mondani szokás, szinte beestek az ajtón barátaink, egészen fiatal házasok, ők ugyanis ott maradtak végig, mellettük csapódtak be a golyók az aszfaltba, az élő húsba és egy hatalmas útjelző táblába. Futás közben a lány, illetve már asszony leesett a földre, csupa vér volt a térde, és tenyérnyi foltokban kiszakadt a harisnyája a lábikráján, de feljebb is. Felhúzta lelkendezve a szoknyáját, mutatta, hogy igen, a combja is, egy pillanatra rácsodálkoztam, amint védtelenül fehérlett a bőre a szakadásban.
A többi történelem. (...) A múltkor véletlenül összefutottunk Z.-vel egy fogadáson, beszélgettünk a forradalomról, felidéztem N. szakadt harisnyáját. Rám nézett meglepetten: milyen jól emlékszel a feleségem harisnyájára. Tényleg, gondoltam, vajon mi az igazán fontos egy forradalomban, és honnan tudhattuk volna, mit kell észben tartani, és mire nem kell figyelni.” (Markó Béla: Forradalmi erotika, Egy mondat a szabadságról (versek). Kalligram, Budapest, 2020)
A forradalmat követően szenátorrá választott Markó Béla költő versbeli csúsztatásait az örökébe lépő Novák Csaba Zoltán történész-szenátor soraival támasztom alá, miszerint „Este kilenc körül eldördültek az első lövések.” (Forradalom és rendszerváltás Marosvásárhelyen c. tanulmány). A versbeli állítások teljesen ellentmondanak egymásnak, mert Markó Béla „hazament egy félórával azelőtt, hogy belelőttek a tömegbe”, majd „este természetesen visszament”, később pedig „rohant tüntetni, mivel ismét lelkifurdalása támadt”.
Nos, ki hiszi el Markó Bélának, hogy az 1989. decemberi napforduló éjjelén lelkiismeretét megnyugtató módon tüntetni volt Marosvásárhelyen? Vagy talán a (csúcs)politikus (csúcs)költőknek megengedett a csúsztatás, és realitás helyett a szürreális világhoz lehet, szabad nyúlniuk?
Az a – nem túl ritka – példa jut eszembe, amikor két politikus egymásnak teljesen ellentmondó információt közöl, azaz a logika szabályai szerint az egyik információja hamis, mégis „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”. Ennél már csak az a tragikomikusabb, amikor a két politikus tulajdonképpen ugyanaz. Amikor ugyanaz a személy két különböző időpontban logikailag elfogadhatatlan módon ellentmond saját magának. Bevált és megszokott gyakorlat mifelénk. Fél disznók, fél igazságok. Amiként Markó Béla piros Skodájának a csomagtartójában „tulajdonképpen elfért benne a fél disznó, a másik fele a gazdánál maradt” (Markó Béla: Milyen egy forradalom?)
Markó Bélát idézem: „Bocsánatot pedig nem Ginsbergtől kell kérnünk valójában, hanem egykori önmagunktól. Nem könnyű a bocsánatkérés. Engem nem neveltek erre, nem is követelték meg tőlem. Kisiskolás voltam, előfordult néhányszor, ha rossz fát tettem a tűzre, hogy anyám két-három napig nem szólt hozzám, én sem hozzá. De nem mondta, hogy kérjek bocsánatot. Nem is kértem.” (Szepesi Dóra: Megkérdeztük Markó Bélát, 2018. július 24.)
„Egyszerre humoros és tragikus is, amit átéltünk.” „1989 után mindannyian egy hatalmas esélyt kaptunk a változásra, és úgy tűnik, nem tudtuk kellőképpen kihasználni.” (Nagy Miklós Kund: Fogy a pátosz, gyűl az irónia, Népújság, Múzsa, 2018. december 8.) Idekívánkoznak még a szerkesztő befejező mondatai:
Miközben a Népújság Múzsa mellékletében megjelent versben az immár szimbolikussá vált karácsonyi fél disznó az alábbi szövegösszefüggésben jelenik meg: „aztán amikor hazaérkeztünk,/ felcipeltük a műanyag fürdőkádat/ negyedik emeleti lakásunkba,/ majd rohantam vissza a főtérre,/ és oda is értem még azelőtt, hogy/ belelőttek a tüntető tömegbe.” (Markó Béla: Milyen egy forradalom? Bocsáss meg, Ginsberg. Versek; Kalligram, Budapest, 2018)
Fotó: Krónika
Számtalan kétely merül fel. Már egyáltalán nem tudni, tipikus politikusi magatartás, hogy Markó Béla jelen volt-e Marosvásárhely főterén a lövöldözésben (2018-as visszaemlékezés), vagy mégsem (2020-as visszaemlékezés). Azt sem tudni, melyik a későbbi kötet címeként megjelölt „egy mondat a szabadságról”. Amikor valóban tüntetni megy a költő (később az erdélyi magyarság első számú politikusa), vagy amikor csak azt képzeli? Amikor „még oda is ér azelőtt, hogy belelőttek a tüntető tömegbe”, vagy amikor „félórával azelőtt hazamegy, hogy belelőttek a tömegbe”? Amikor „magára hagyta a családot a véres tálakkal”, vagy amikor meglátta „a csupa vér asszony védtelenül fehérlett bőrét”? Amikor lelkiismeret-furdalása támadt, vagy amikor nem támadt lelkiismeret-furdalása?
December 21-én este kilenc órakor a fél disznó feldolgozásán fáradozott (mások „csapot, papot otthagytak” az egész disznó kedvéért, akit Nicolae Ceaușescunak hívtak), míg a márciusi fejszés-baltás hodáki „városnézés” idején éppen Budapest fényeiben gyönyörködhetett a román–magyar megbékélés jegyében. A 2020-as „forradalmi” kötet elemzéséből idézek:
„Amikor ez a büntetési-számonkérési lehetőség csökken, ha ez a folyamat jelentősen sérül, akkor lehet zsarnokságról beszélni. Ez ellen a nép fellázadhat – ahogy ez történt Markó és sokunk meghatározó történelmi élményekor, Ceaușescu bukásakor. Sok-sok versben felidéződnek azok a napok. (...) Mindkét vers kérdése az, hol a határ egy szokványos tüntetés és egy forradalom között, egy tüntető és egy forradalmár között.” A kérdésfeltevésre maga Markó Béla adja meg a választ: „Akkor leszünk forradalmárok / amikor az utca túloldaláról / a kiskatona ránk fogja a kalasnyikovot”. Nos, ez nála nem történt meg sem 1989 decemberében, sem 1990 márciusában.
Bár Bedecs László bizonyára nem arra szánta kötetelemzése (kritikája) utolsó mondatait, azok fontos következtetést hordozhatnak az erdélyi magyarság tüntető, forradalmár, valamint nem tüntető, nem forradalmár rétegei számára egyaránt: „másrészt elegánsabb lenne épp neki (M. B.-nak, szerk. megj.) „a „tettétek tönkre” helyett az önironikus „tettük tönkre” formulát használnia. Helyesen írja, hogy ahogy nincs félzsarnokság, úgy nincs félszabadság sem, csakhogy félfelelősség sincs – se neki, se nekünk, senkinek.” (Bedecs László: Ennyi volt a forradalom, Markó Béla: Egy mondat a szabadságról, megjelent a Bárka 2020/5-ös számában).
De van fél disznó és van féligazság – mondom én, és ki-ki eldöntheti, hogy egyetért-e velem. No meg fél erkölcs, félig felhúzott harisnya és félig kilátszó combok. Ki ne ismerné a „fél pohár víz” történetet, aminek a megítélése eltérő az optimista, valamint a pesszimista embernél, hiszen előbbi szerint a pohár félig tele van, míg utóbbinál félig már kiürült. Igen, alkati kérdés, hogy optimisták vagy pesszimisták vagyunk, lehengerlően magabiztosak vagy csendesen elmélkedők. A választópolgárnak a borúlátás is megengedett az elmúlt évtizedek megvalósításainak az értékelése, valamint a jövőképünk felvázolása közben. Az viszont tény: „a disznónak a másik fele ott maradt a gazdánál”, a költői forradalmi féligazságot a valóban forradalmár tette egész igazsággá.
Ez a kettősség, a két különválasztott fél és annak összerakása végigkövethető az elmúlt három évtized erdélyi magyar politizálásában. Néhány példa: az RMDSZ félig érdekvédelemként, félig pártként nyilvánul meg; előfordult, hogy nem állt ki elvárható módon az autonómia mellett, aztán az is, hogy kiállt mellette; félig kormányban volt, félig nem; félig tárgyalóasztalhoz ült a saját belső ellenzékével, félig szóra sem méltatta. Ki-ki folytathatja a példákat a saját belátása szerint. Eközben azonban az a legszomorúbb, hogy mind a létszám, mind a választókedv szempontjából elveszítettük a fél erdélyi magyarságot.
Az elmúlt bő három évtized romániai történelmének súlyos metaforikus önvallomása lehet a karácsonyi fél disznó szimbolikus képi megjelenítése.
Markó Béla úgy, mint egy félig költőien megnyilvánuló politikus és félig politikusi véleményt formáló költő. Erdélyben, Romániában a legtehetségesebb költő a politikusok között, egyúttal a legismertebb politikus a költők családjában. A „két fél emberből összeálló” költő-politikus fél disznója lírába csomagolva így hangzik: „tulajdonképpen elfért benne a fél disznó,/ a másik fele a gazdánál maradt,/csak ennyit vásároltunk meg belőle”(…) „hallgatott a kettévágott disznó,/csak egy fél röfögést hoztunk magunkkal”.
Befejezésül Markó Béla – továbbgondolásra érdemes – sorai álljanak előttünk, amelyek nem lehetnek közömbösek az erdélyi magyarság múltja, jelene és jövője szempontjából: „Igaz, ezúttal nem a haza vagy az ország/ jövőjéről volt szó, hanem a családéról./ Ám ki tudná ezeket a lelkiismereti kérdéseket/ mérlegre tenni, és eldönteni, hogy melyik jövő pontosan mennyit ér?” Írásomat Markó Béla saját gondolataira, idézeteire építettem fel, de az utolsó szót az erdélyi magyar polgár mondja ki, hiszen a „kettévágott disznó” fele az akkor még egészen költő karácsonyi asztalára került, a másik fél disznó azonban „a gazdánál maradt”.
dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár, közíró
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
4 hozzászólás