2009. augusztus 13., 10:052009. augusztus 13., 10:05
Enyhén szólva is megmosolyogtató Marian Sârbu munkaügyi miniszter „lelkifröccse”, miszerint a közszféra dolgozóinak és a szakszervezeteknek meg kell érteniük, hogy a gazdasági válság közepette az intézkedés nagyon is indokolt, így azt szeretné, ha az alkalmazottak önként, dalolva vállalnák a fizetetlen szabadnapokat. Namármost roppant kíváncsiak lennénk arra a munkavállalóra – legyen az állami vagy magáncég alkalmazottja –, aki kényszerítő körülmény híján fog jelentkezni: ugyan küldjék már el tíz napra kényszerszabadságra, mi neki az a havi bérkiesés.
Ezzel a stratégiával a kormány bizony egyetlen bani megtakarítást sem fog megvalósítani, nemhogy a hazai össztermék 0,3 százalékát, mint ahogy azt a pénzügyminiszter kikalkulálta. Sőt az intézkedés valószínűleg annak ellenére sem éri el a várt hatásfokot, hogy a munkaügyi miniszter burkoltan megzsarolta a közalkalmazottakat: ha nem fogadják el a kényszerszabadságot, akkor a bé verzió már nagyarányú elbocsátásokat tartalmaz.
Ezzel egy időben nem szabad figyelmen kívül hagyni a polgármesterek, helyi és megyei önkormányzati vezetők ágálását sem, közülük ugyanis többen – még a nagykoalíciót erősítő elöljárók is – kerek perec leszögezték: hallani sem akarnak a spórlás ilyen formájáról. Nagyon úgy fest tehát, hogy a kormánynak nem az önkéntességre, hanem törvényre kell apellálnia, ha eredményt akar elérni, még akkor is, ha ez annak a veszélyét hordozza, hogy közalkalmazottak tucatja fog bírósághoz fordulni a majdani jogszabály miatt – mint például a törvényszéki bírák a stresszpótlék megvonása okán.
A legfőbb probléma azonban az, hogy a kormány valójában nem mer belenyúlni a közszféra darázsfészkébe, és az ágazat átvilágítása, hatékonyságának feltérképezése helyett tűzoltással foglalkozik. Addig azonban, amíg tudjuk, hogy a közhivatalok által nyújtott szolgáltatások minősége sok esetben nem indokolja a meglévő számú közalkalmazottak foglalkoztatását, a hűbelebalázs intézkedésekkel a kormány többet veszít a réven, mint amennyit nyer a vámon.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.