Közvám

Enyhén szólva is megmosolyogtató Marian Sârbu munkaügyi miniszter „lelkifröccse”, miszerint a közszféra dolgozóinak és a szakszervezeteknek meg kell érteniük, hogy a gazdasági válság közepette az intézkedés nagyon is indokolt, így azt szeretné, ha az alkalmazottak önként, dalolva vállalnák a fizetetlen szabadnapokat. Namármost roppant kíváncsiak lennénk arra a munkavállalóra – legyen az állami vagy magáncég alkalmazottja –, aki kényszerítő körülmény híján fog jelentkezni: ugyan küldjék már el tíz napra kényszerszabadságra, mi neki az a havi bérkiesés.

Ezzel a stratégiával a kormány bizony egyetlen bani megtakarítást sem fog megvalósítani, nemhogy a hazai össztermék 0,3 százalékát, mint ahogy azt a pénzügyminiszter kikalkulálta. Sőt az intézkedés valószínűleg annak ellenére sem éri el a várt hatásfokot, hogy a munkaügyi miniszter burkoltan megzsarolta a közalkalmazottakat: ha nem fogadják el a kényszerszabadságot, akkor a bé verzió már nagyarányú elbocsátásokat tartalmaz.

Ezzel egy időben nem szabad figyelmen kívül hagyni a polgármesterek, helyi és megyei önkormányzati vezetők ágálását sem, közülük ugyanis többen – még a nagykoalíciót erősítő elöljárók is – kerek perec leszögezték: hallani sem akarnak a spórlás ilyen formájáról. Nagyon úgy fest tehát, hogy a kormánynak nem az önkéntességre, hanem törvényre kell apellálnia, ha eredményt akar elérni, még akkor is, ha ez annak a veszélyét hordozza, hogy közalkalmazottak tucatja fog bírósághoz fordulni a majdani jogszabály miatt – mint például a törvényszéki bírák a stresszpótlék megvonása okán.

A legfőbb probléma azonban az, hogy a kormány valójában nem mer belenyúlni a közszféra darázsfészkébe, és az ágazat átvilágítása, hatékonyságának feltérképezése helyett tűzoltással foglalkozik. Addig azonban, amíg tudjuk, hogy a közhivatalok által nyújtott szolgáltatások minősége sok esetben nem indokolja a meglévő számú közalkalmazottak foglalkoztatását, a hűbelebalázs intézkedésekkel a kormány többet veszít a réven, mint amennyit nyer a vámon.