2009. június 19., 10:042009. június 19., 10:04
A régi városlakók igényszintjéhez mérve semmiként nem az, viszont a sárból és latyakból kiemeltek számára csaknem a Kánaán. Az európai mércéhez viszonyítva semmiképpen sem a virágok városa. A Balkán gazában azonban maga a tündérkert. Nézőpont kérdése az egész, ahol nemcsak az a lényeg, honnan nézzük, hanem főleg az, látjuk-e egyáltalán.
Merthogy mi egyébre vallana, mint szűklátókörűségre, vagy egyenesen elvakultságra az a tény, ahogyan a város főkertésze kezeli a még megmaradt zöldövezet kérdését. Azonkívül, hogy felsőbb utasításra, megállás nélkül egészséges fákat vágat ki, helyet csinálva az autók által képviselt technika meg a tömbházak fémjelezte szocializmus vívmányainak, újabban ott is a zöldövezet felszámolásához folyamodott, ahova nem lehet újabb betonszörnyeteget építeni, sem utat szélesíteni, de még csak egy árva parkoló kialakítására sem telik.
Mindössze gondozni kell. Ráadásul a Dózsa György utcai közlekedési sávokat elválasztó, méternyi szélességű zöldövezet kövezése kapcsán azzal magyarázkodni, hogy a télen leszórt só tönkreteszi, és ezért évről évre újra kell vetni a füvet, egy kertész szájából több mint nevetséges; egyenesen szégyenletes.
Lehet, hogy ez a szakember még nem látott zöldövezetet a külföldi autópályákat elválasztó négy, hat vagy nyolc sáv között, de azt már csak illene tudnia, hogy a Dózsa György utcából nyíló Kövesdombon harminc éve zöldell a fű az úttest közepén. Az az érve, hogy külföldön nem sózzák az utakat, a trópusokon hihetőnek tűnne, ám Európában semmiként.
A romániai sóbányák évente több százezer tonna ipari sót exportálnak külföldi útkarbantartó cégeknek. Hogy ezek vezetői csupán munkásaik tízóraira hozott hagymája mellé vásárolnák a sót, aligha hiszem. Két lehetőség áll fenn: kijelentéseivel a vásárhelyi kőrózsák szülőatyja vagy a lakosságot nézi ostobának, vagy ő maga az.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok